„Miskolcon az emberek tudják, mi az a bevándorlás. Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták, mi lett belőle. A miskolci emberek pontosan tapasztalták már, mi van akkor... Pedig azok az emberek, akik ide bejöttek, ők Magyarország területéről jöttek be Miskolcra. Most képzeljék el, mikor az országhatáron kívül érkeznek kultúrájukban, szokásukban, életfelfogásukban tőlünk teljesen különböző emberek” – ezek a mondatok szerepelnek Orbán Viktornak, a Fidesz listavezetőjének a kampányvideójában. Kétszeresen is hamis mondatok ezek.

Fotó: Index

Az idegenellenes és rasszista uszításnak nincsen helye a választási kampányban. Minden jelöltnek és a politikai versengésben induló pártnak tartózkodnia kell embercsoportok elleni uszítástól és jogfosztó, kirekesztésre irányuló politikáktól. Mindezt nem csak törvények tiltják országunkban, de erre tanít a történelmi tapasztalat, és erre int az elemi tisztesség meg a jó erkölcs is.

A mostani kampányban számos aggasztó jelenséggel találkozunk pártoknál és jelölteknél. A kisebbségek elleni gyűlöletkeltés egyre inkább elfogadott „kampányfogásnak” számít. A cél azonban itt sem szentesíti az eszközt. Az ilyen tartalmú „politikai üzenetek” rendkívül kártékonyak. Amellett, hogy igazságtalanul bélyegeznek meg és rekesztenek ki embercsoportokat, az ilyesfajta kijelentések – lényegüket tekintve hazugságok – rombolják a demokratikus és racionális közélet lehetőségeit. Mégpedig azzal, hogy megtévesztik a társadalmat, és a valódi problémák helyett álvitákra irányítják a közönség figyelmét.

Mindegyik, a választási versengésben induló jelöltnek nagy a felelőssége, mit mond az embereknek és mit hitet el velük. Kiemelt felelősségük van azonban a győzelemre esélyes jelölteknek és a hatalom birtokosainak. Orbán Viktor rossz mondatai, amelyek a Miskolcra beköltöző romákat az ország, sőt a világ számára legnagyobb veszélyként azonosított „bevándorlókhoz” hasonlították, egyaránt elfogadhatatlanok egy győzelemre törő párt listavezetőjétől és az ország végrehajtó hatalmát jelenleg is irányító személytől. (Azzal itt ne is foglalkozzunk, hogy a miniszterelnök nem mondta ki a „roma” vagy a „cigány” szavakat vagy a „miskolci fészekrakó program” kifejezést. Jól tudta, hogy erre nincsen szükség, mert ebben az országban mindenki értette, mivel példálózik.)

Önmagában már az is hazug párhuzam, hogy az országunkban ötszáz éve honos kisebbséget, roma és cigány polgártársainkat a külföldiekhez és idegenekhez hasonlítja. De az évek óta gerjesztett idegenellenes kampány különösen veszélyessé teszik a kormányfő szavait. A kormány förtelmes propagandája ugyanis a kultúránkra, a biztonságunkra, a vagyonunkra, az egészségünkre és a jövőnkre egyaránt veszélyt jelentő „migránsokat” jelöli ki az ország, sőt világ leglényegesebb problémájának, mintha a „bevándorlók” agresszoroknak vagy egyenesen „a Föld söpredékének” számítanának.

Tudnivaló, hogy a magyar állam a menekülőkhöz („migránsokhoz, bevándorlókhoz”) a gyakorlatban is így viszonyul, nem csak a kormányzati retorikában. Minden joguktól megfosztja őket, megalázza, bezárja, sanyargatja és elüldözi őket. Mindezt eminens államcélként, olykor egyenesen keresztes háborúként tünteti fel.

S ha már a menekülők szisztematikus jogfosztásától beszélünk, ne feledkezzünk meg a miskolci romákéról sem. Stadionépítés ürügyével a „számozott utcákból” önkormányzati offenzívával szorították ki a környék többségében roma lakosait. A miniszterelnök mostani parabolája utólag is igazolni akarja az igazolhatatlant, hiszen e logika szerint az érdemtelen, sőt veszélyes „bevándorlóknak” nem dukál az egyenlőség, velük tehát gond nélkül elbánhat a „küldetéses” hatalom. Furcsa ez, mert ha minden áron párhuzamot keresünk a menekülők és a miskolci romák között, akad azért valami: többen vannak ugyanis olyanok, akik miután elveszítették lakhelyüket a „számozott utcákban”, Kanadában kértek és kaptak menedékjogot. 

A magyar miniszterelnök tehát nem egyebet tett, amikor a Miskolcra beköltöző romákkal példálózott, mint hogy a szabadságra, egyenlőségre, szolidaritásra, általában is jogokra érdemtelen „migránsokkal” hozta egy szintre hazánk állampolgárainak egyik csoportját. Ez dupla hazugság: a menekülők is emberek, méghozzá segítségre szoruló emberek, akiket megilletnek jogok és megillet az emberi méltóság. A magyarországi romák pedig nem „migránsok”, hanem honfitársaink. 

A Magyar Helsinki Bizottság elítéli az idegenellenes és rasszista uszításnak minden formáját. Egyben arra kéri a választáson induló politikai szereplőket, hogy ne engedjenek a gonosz csábításának, és ne hazudozzanak a kisebbségi csoportok és országunk kárára.