Blockchain, Kriptovaluták

Kriptoszökevény

Kriptoszökevény

Blokklánc az MWC-n

A Mobile World Congres-en vajon volt szó a blockchain technológiákról?

2018. március 03. - Kriptoszövekény
A héten volt szerencsém végigjárni a Barcelonai Mobile World Congress kiállítóit és közelről figyelni a bejelentéseket. Nem ez volt a fő cél, de blockchain szempontból is nyitva tartottam a szemem, kíváncsi voltam, milyen lesz a felhozatal ebből a divatos témából. Noha nyilvánvalóan ennek a kiállításnak nem ez a fő fókusza és nagyon sokra nem is számítottam, de mivel az ilyen kiállításokon a hype-ok hangsúlyosan meg szoktak jelenni, azt gondoltam ennél azért több lesz.
mwc.jpg
Kétségtelenül a legnagyobb bejelentés a Rakutené (A Viber tulajdonosáé) volt. Bejelentették, hogy a jelenlegi loyalty programjuk pontjait blockchain alapra helyezik és lehetővé teszik, hogy a felhasználók egymás között használják a pontjaikat, kvázi devizaként. Ritkán lelkesedek az ilyen bejelentések kapcsán, de ebben az esetben egy nagy robbanáshoz elég jó elegy van (nagyon sok - kb. 3.000 milliárd kiosztott pont; óriási felhasználó bázis; kiépült alap platform). Persze, hogy a robbanás bekövetkezik-e, az egy másik kérdés.
A blockchain megjelent még a különböző panel beszélgetéseken leginkább biztonsági témákban, illetve a nagyobb szoftver cégek, illetve hálózati eszköz és biztonsági gyártók is kiírták, de inkább csak érintőlegesen. Az SAP-nál pl. megjelent a prezentációkban. Kérdeztem mit jelent ez a gyakorlatban, de az ott megjelenő emberek nem nagyon tudtak, akár egy célzott kérdésre sem válaszolni mit jelent ez az ő esetükben. Egyszerűen a nagyvállalati szektor erre még nincs megérve, de nem tehetik meg, hogy erről nem beszélnek. Azt gondolom ez jövőre már sokkal jobb lesz.
mwc2.png
Belefutottam még 2 tervezett ICO-ba. Az egyik a mobil alkalmazások monetizációját (vagyis, hogy a fejlesztő valamilyen módon pénzhez jusson belőle) tenné hatékonyabbá, vagyis 30%, helyett max. 15% költséggel kéne számolnia a fejleszőnek. Ez működőképes lehet, de nem tudom megítélni hány hasonló kezdeményezés van már a világban. A másik pedig egy kvázi chat/Voip platformot csinálna blockchain alapon. Ennek a lényegét nem értettem, de lehet, hogy én nem kaptam el a fonalat.
A legviccesebbek azok az indiai cégek voltak, akik kiírták, hogy ők “blockchain expert”-ek. Legalább 4 ilyet láttam. Kettővel beszéltem, és mikor rákérdeztem, hogy ez pontosan mit jelent, egyikük sem tudta megmondani, hogy ő mitől expert a területen.
Összefoglalva: egy ilyen kimondottan nagyvállalati rendezvényen, a vállalatok már tudják, hogy valamit kezdeniük kell vele, de még nem tudják mit. Kivéve talán a Rakutent…. Én ennél többet vártam!

A bejegyzés trackback címe:

https://kriptoszokeveny.blog.hu/api/trackback/id/tr7113713148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása