F3 - 2019-TŐL JÖN AZ EGYSÉGES FORMA-3-AS BAJNOKSÁG

fiaf3-1508066073.jpg

Az FIA Motorsport Világtanács jóváhagyta az egységes Forma-3-as Bajnokságot, amely legalább kilenc fordulóval, valamint maximum 30 indulóval fog elindulni jövőre.

Pénteken ülésezett az FIA Motorsport Világtanács, és jóváhagyta azt, hogy 2019-től a GP3 és a Forma-3-as Európa-bajnokság összeolvadjon egy egységes Forma-3-as Bajnoksággá, és ugyanúgy a Forma-1 Csoport égisze alá fog tartozni, akárcsak a Forma-1 abszolút előszobájának nevezett Forma-2 (korábbi nevén GP2).

A szabályok és a feltételek egyelőre még nem tisztázottak, de annyit már tudni, hogy legalább kilenc - a mostani GP3 mintájára - kétfutamos versenyhétvégét fognak rendezni a 2019-es szezonban, amelynek az érdeklődő csapatok majd új karosszériával és motorral vághatnak majd. Emellett az új Forma-3-ban is meg fog jelenni a Halo fejvédelmi eszköz, ahogy az történt a felette lévő kategóriáiban idén.

A mezőny maximum 30 autóból állhat, amely nagyjából tíz háromautós csapatot jelent.

_w6i3660_4367817.jpg

Stefano Domenicali, az FIA együléses versenyszériák bizottságának elnöke elmondta, hogy a széria "egy fontos célt ér el azzal, hogy a három legnagyobb FIA együléses versenysorozat azonos platformon lesz"

"Ez a rajongók és a versenyzők számára is előnyöket fog jelenteni, ugyanis az FIA-akkreditált nemzeti és regionális bajnokságokban indulóknak lesz egy első, egyértelmű előrelépési lehetőségük a nemzetközi versenyzés világába. Mindeközben a Forma-1-et nézőknek szélesebb spektrumban tanulmányozhatják a sportunk csúcsa felé haladó, a jövő nagy sztárjait" - tette hozzá az olasz.

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn pedig így fogalmazott az összeolvasztás kapcsán: "Az egyik célunk ezzel az lesz, hogy megadhassuk a lehetőséget a rajongók számára arra, hogy új tehetségeket fedezzenek fel, és figyelemmel kísérhessék a fejlődésüket, egy egyértelműen meghatározott, magas szintű ösvény mentén."

Fotó: F3 Eb Media, GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr313730286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása