kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

43 évig 200 ezer forint jutalmat kaphatna minden pedagógus 1300 milliárdból

Egy 1300 milliárd forintos keretből az összes pedagógusnak évente 200 ezer forint jutalmat lehetne adni 43 évig. Dúró Dóra különböző példákat sorolt fel arra vonatkozóan, hogy mire lehetne menni az oktatásban 1300 milliárd forinttal - írja az MTI.

Dúró Dóra azt mondta, hogy miközben olyan kulcságazatok, mint az oktatás és az egészségügy, sokszor filléres gondokkal küzdenek, "úgy tűnik, hogy vannak olyan miniszterei Magyarországnak, akik gond nélkül kezelnek akár ekkora összeget is". Ezzel Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter ügyére utalt.

Egy 1300 milliárdos keretből 20 ezer új tornatermet lehetne építeni Magyarországon, miközben a mindennapos testnevelés bevezetése óta, 5 év alatt csupán 21-et alakítottak ki.

Minden első osztályos 284 évig ingyenesen kezdhetné meg a tanulmányait, nemcsak a tankönyveket, hanem az összes tanszert és az egyéb költségeket is beleértve.

Az ország minden középiskolása 100 nyelvvizsgát tehetne le díjmentesen, az összes általános iskolás 1 hetes nyári táborát pedig 45 évig fedezhetnék - sorolta Dúró Dóra.

Szavai szerint ezeken a területeken nem történt érdemi előrelépés az elmúlt 8 évben, miközben 1300 milliárd forintból évtizedeken keresztül meg lehetne oldani az oktatás problémáját.

Úgy gondolják, hogy sokkal inkább erre és az egészségügyre kellene több pénzt fordítani, és az olyan politikusoknak, akik ekkora összegek kezeléséhez juthatnak hozzá, semmiképpen nem lenne szabad "ilyen ügyekbe" keveredniük - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk