A Twitter is betiltja a kriptovaluta-hirdetéseket

A Twitter is úgy döntött, hogy megtiltja a kriptovaluták reklámjait – közölte vasárnap délután a Sky News brit hírtelevízió, amely úgy tudja, hogy a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál két héten belül tervezi bevezeti az intézkedést.

A Google szerdán jelentette be, hogy júniustól betiltja az összes kriptovaluta és az azokkal való kereskedési opciók reklámozását. A legkeresettebb kriptovaluta, a bitcoin árfolyama azóta szinte töretlenül gyengül.

Ezzel a Twitter és a Google csatlakozott a Facebook januári hasonló döntéséhez. A szakértők szerint a korlátozások nem befolyásolják érdemben a cégek reklámbevételeit. A Google anyacége, az Alphabet azzal indokolta a döntést, hogy „szélesebb körben kell felvenni a harcot a magas kockázatot jelentő új pénzügyi termékek eladásával szemben”.

A bitcoin árfolyama szerdán még 9313 dolláron is állt. Vasárnap, röviddel 14:30 óra után 7620 dolláron, 17:30 órakor 7382 dolláron jegyezték. A bitcoin december közepén rekordszinten, 19 666 dolláron is állt.

Elemzők szerint nagy érdeklődés előzi meg a G20-ak pénzügyminisztereinek hétfőn kezdődő kétnapos Buenos Aires-i ülését, ahol először kerülhet terítékre a kriptovaluták nemzetközi szabályozásának a kérdése. A G20-ak csúcstalálkozóját november 30. és december 1. között tartják Argentínában, addig a pénzügyminiszterek több alkalommal üléseznek.

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »