Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

„Charlie” mániái

prince-charles-becomes-longest-serving-prince-of-wales.jpg

Nehéz gyerekkora volt, az első házassága maga a katasztrófa, és túl sokáig kell várakoznia a trónra. Talán emiatt sem lehet türelmes, békés természetű, de a Rebel Prince című életrajz, amelyet Tom Bower brit oknyomozó újságíró készített Károly wales-i hercegről,  olyan szeszélyesnek, lobbanékonynak, elkényeztetettnek ábrázolja, hogy az alattvalók lehet, hogy jobban szeretnék II. Erzsébet királynő utódjának elsőszülött fiát, Vilmos herceget látni.

Károlyról mindig is keringtek mendemondák. Például, hogy inasával keneti meg fogpasztával a fogkeféjét, hogy ne magának kelljen ezt megtennie. A könyv azonban ezeken túlmegy. Felfedi, hogy egy alkalommal, amikor meghívták Camillával együtt víkendre egy arisztokrata házaspárhoz, Károly előre leküldte hozzájuk saját ágyát a gyógymatraccal, lepedővel, takaróval együtt, saját WC-ülőkéjét és a Kleenex Premium Comfort WC-papírt, kedvenc whisky-jét és ásványvízét, valamint két saját tájképét és organikus ennivalóját. A dolog annyira sokkolta vendéglátóit, hogy soha többé nem hívták meg őket.

Egy másik alkalommal, amikor más barátok hívták meg hétvégére, péntek délután tudatta velük, hogy csak szombat reggel jön, aztán, hogy csak vacsorára, délután pedig hogy egyáltalán nem jön. A csalódás akkor sem lett kisebb, amikor később Károly azzal indokolta, hogy nem tudta otthagyni napfénybe fürdő kertjét – írja Bower.

Sir Riddell, aki a herceg magántitkára volt 1985 és 1990 között, elmondta, hogy Károly mindig pontosan jelent meg az irodájában, de mindig panaszkodott, hogy el kell látnia ezt a feladatot, és hogy tehetségtelenekkel van körülvéve, holott hivatala addig kiválóan működött, amíg ő meg nem jelent.

Szeszélyekben Camilla Bowles sem marad el férjétől – állítja az életrajzíró. Egy amerikai utazás alkalmával például mindenáron magángéppel akart utazni.

A könyv szerint Károly nehezen viseli el, ha valamelyik barátjának több kertésze van, mint neki, mint például Lord Rotschildnak, akinek 15 volt az ő kilencével szemben. Viszont utazásaihoz magával visz egy komornyikot, két inast, egy szakácsot, egy titkárt, egy gépírónőt, valamint természetesen a testőreit.

A könyvből megtudjuk azt is, hogy Károly kapcsolata fiaival, Vilmossal és Harry-val sem felhőtlen, és különösen nem az menyével, Kate Middletonnal, akiről úgy érzi, hogy „elszigeteli” tőle unokáit, és inkább saját édesanyjának, Carole-nak ad nagyobb szerepet a gyermekei nevelésében.

A szerző szerint Károly gyakran mondogatja: „Senki sem tudja, hogy milyen pokoli dolog wales-i hercegnek lenni”. Bower viszont úgy véli, hogy az igazi pokol akkor jön el, amikor Károly lesz a király. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2018.03.25. 18:10:29

Szívem sajdul meg, tényleg nyomorult egy sors jutott neki...

2018.03.25. 19:54:02

A rosszindulatú fröcsögésről inkább nem mondok semmit.
Károly ennek a balfasz családnak az egyetlen értelmes tagja, aki -ha már a sors erre kárhoztatja- kihozza a maximumot a lehetőségeiből. Okos, művelt, pontosan tudja mi a dolga. Nem celebkedik, hanem megpróbálja a vagyonát értelmes dolgokra fordítani és jó ügyek mellé állni. A kedves szerző egy kicsit olvasson utána legközelebb a tevénykenységeinek.

Hefe 2018.03.25. 20:47:45

bohocorszag bohoc uralkodocsaladjanak bohoc tronorokose.

élhetetlen 2018.03.25. 21:40:51

Hú, ez komoly! Bizonyos kor után, igen, az ember a saját ágyában alszik jól, főleg, ha már gyógymatrac is kell. Mivel én nem engedhetem meg magamnak, hogy levittessem az ágyamat egy vendéglátóhoz, ezt úgy oldom meg, hogy senkinél nem alszom ott. Micsoda mánia! „kedvenc whisky-jét és ásványvízét”. Tavaly nyáron lejött hozzám egy barati család, és hűtőtáskában hozták a kedvenc borukat, és két üveg szódát, mert tudják, hogy nálam csak a saját kedvenc whiskym van behűtve, jég sincs, és ugyan elég drága ásványvizet tartok, de az bubi mentes, és szobahőmérséklétű (azaz, ha harminc fok van, akkor harminc fokos). Hú, de meg kellett volna sértődnöm, mert hozták, amit szeretnek? És ez nem egy első látogatás, 45 éve ismerjük egymást, de mivel nem iszom bort, így erről sohasem beszéltünk, hogy szerintük melyik a jó. Ásványvízből, whiskyből meg annyi féle van, hogy nem lehet eltalálni, hogy ki mit szeret. Vagy, mikor meghívják a protokollnak megfelelően a trónörököst, akkor mellesleg kérdezzék meg, hogy milyen vizet iszik? Vagy Károlynak kellett volna feltételezni, hogy a vendéglátói kinyomoztatják? Szóval Tom Bower brit oknyomozó újságíró írt egy jó lis pletykakönyvet, amin majd sokat keres, de kb. ennyi.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása