Foltok tarkítják a levelét, beteg lenne az afrikaiibolyám?

Foltok tarkítják a levelét, beteg lenne az afrikaiibolyám?

Lássuk, mekkora a baj!

Az afrikaiibolya bájos, kedves szobanövény. Élénk színű virágai színessé, vidámmá teszik az ablakpárkányt, húsos, kerekded levelekből álló lombja pedig kellemesen lágyítja a harsányabb növénytársításokat. Vannak, akiknek azért áll különösen közel a szívéhez, mert a nagyszülők, dédszülők házát juttatja az eszükbe, és segít a már elfeledettnek hitt szép, gyermekkori emlékek felidézésében.

afrikai ibolya levelfoltossag 02

Időnként előfordul azonban, hogy a növény állapota fejtörést okoz a kertésznek. Ilyen, amikor egyszer csak foltokat fedezünk fel az afrikaiibolya levelein. Mintha varázsütésre jelentek volna meg a foltok, elcsúfítva az egyébként csinos kis növényt. Az alábbiakból kiderül, mi okozhatja ezt a bosszantó jelenséget!

Foltok az afrikaiibolyán

Remélhetően megnyugtatóan hangzik, hogy az afrikaiibolya összes ismert betegsége közül a kerek foltok megjelenése a legkevésbé súlyos, amellyel találkozhatunk. A szó szoros értelmében nem is betegségről van szó, bár kétségtelen, hogy első pillantásra nagyon is annak tűnhet. Ha az afrikaiibolya levelei foltossá válnak, és sikerült kizárnunk a gombás betegségeket, illetve vírusos kórokozókat, csak egy válasz lehetséges: az afrikaiibolya levélfoltosságával állunk szemben. A gyakorlott hobbikertészek előtt messze nem ismeretlen ez a probléma, de szerencsére viszonylag könnyen orvosolható. Képet itt nézhetsz meg a foltosságról.

Az afrikaiibolyán kialakulhat a levélfoltosság annak hatására, ha öntözéskor víz éri a leveleket. Oly annyira régi keletű a probléma, hogy lelkes botanikusok már az 1940-es években próbáltak választ találni erre a rejtélyes anomáliára. Arra az eredményre jutottak, hogy az afrikaiibolya levelei károsodhatnak, ha az azokkal érintkező víz hőmérséklete alacsonyabb, mint a növényi szövetei (azaz 8 °C alatti).

A levél felszínét érő hideg víz a levél belsejében a fagyáshoz hasonló tüneteket okoz, amelynek során a fotoszintézist végző növényi sejtszervecskék, a kloroplasztiszok gyors lebomlásnak indulnak. Ellenkező esetben az is előfordulhat, a levél felületén megülő meleg vízcseppek felerősítik az ultraibolya sugárzást, amelynek hatására az érzékeny növényi szövetek napégést szenvednek.

Az afrikai ibolya levélfoltosságának kezelése

Fontos szem előtt tartanunk, hogy az afrikai ibolya érzékeny növény, így külön figyelmet kell fordítanunk a szövetei hőmérsékletére. Az afrikai ibolya levélfoltossága bár nem visszafordítható károsodás, kiküszöbölhetjük, megszüntethetjük az azt kiváltó okokat, így a kifejlődő új, egészséges levelek idővel felváltják a sérülteket.

A leglényegesebb tudnivaló ezzel kapcsolatban tehát az, hogy soha ne öntözzük meg az afrikaiibolya leveleit. Ez ugyanis a lehető legbiztosabb módja annak, hogy növeljük a nemkívánatos foltok számát. A siker titka az afrikaiibolya esetén az alulról való öntözés.

A legegyszerűbb, ha az öntözővizet a cserépalátétbe vagy a cserép alá helyezett tálba öntjük, de vannak szaküzletek, ahol kifejezetten afrikaiibolya számára tervezett speciális, önöntöző cserepek is kaphatók, amelyek kizárják a szakszerűtlen öntözés lehetőségét. Bármelyik megoldást is válasszuk, ne feledjük, hogy az afrikaiibolya hajlamos a gyökérrothadásra is, ezért arra is ügyelnünk kell, hogy a növény cserepe soha ne álljon pangó vízben. Azaz az öntözés végeztével a felesleges vizet öntsük ki az alátétből.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR