Korábban soha nem gondoltam volna, hogy a ravioli, egy nagyra nőtt tortellini, amiből összesen négy darabot raknak a tányérodra, ráadásul sima vajmártásban, finom, vagy izgalmas lehet. Ha beülünk valahova vacsorázni, én mindig valahogy a legbonyolultabb fogásokra kívánok rá (amit az utóbbi időben egyre inkább megbánok). Tavaly Olaszországban (egészen pontosan Barga hangulatos főterén) viszont egyik este valami újat szerettem volna kipróbálni, és adtam neki egy esélyt – nem bántam meg, így arra is rájöhettem, hogy a zsálya baromi finom.

A ravioli házi elkészítése azért elég időigényes meló, sokszor nem vállalnám be – nem véletlenül vacsorázok kb. minden este salátát, azt tíz perc alatt össze lehet dobni – de azért néha még lehet, hogy bevállalom, és akkor meg is sózom majd rendesen a tésztát hozzá. Mert most ez elmaradt, de szerencsére ezen lehetett segíteni. Alapreceptként a Rómában vett Roma in Cucina "70 tradicionális római recept" könyvemet használtam, amit nagyon örültem, hogy ismét elővettem a carbonara után, mert az egyik legszebb szakács- egyben városismereti könyvem, csodaszép képekkel és autentikus mammás receptekkel. Persze abban a könyvben ez nem ravioliként szerepelt, hanem valami más olaszos tészta neve alatt, de mivel az olaszoknak olyan a tészta, mint az eszkimóknak a hó, engem nem vertek át, és átlapozva a könyvet, a képről felismertem, hogy én most ilyesmit szeretnék főzni. Hogy ne maradjak olasz gasztroősbunkó, és ha már ilyen magas szinten foglalkozom  az olasz / római konyhával, ideírom a római tésztaféle nevét: calzonicchi (aminek sajátossága, hogy a római zsidó konyha kedvelt étele elsősorban, és a tölteléke általában bárányagyat (!) tartalmaz).

Hozzávalók

A tésztához:

• fél kg liszt (én fele-fele teljes kiörlésűt és simát használtam)
• 6 tojás (a könyv ötöt írt, de attól nem állt össze a tészta)
• pár löttyintés extraszűz olívaolaj (olaszos lazasággal megadott mennyiség, tudom)
• só

A spenótos (ha már bárányagy – olaszul cervelletti di angelo – épp nem volt itthon) töltelékhez:

• egy tégelynyi (2 dl?) sajtkrém / ricotta
• két marék spenót
• két gerezd fokhagyma
• 2 szál újhagyma
• só, bors
• egy tojás

A vajas öntethez:

• 1 csomag finom (tea)vaj
• 8-10 levél friss zsálya
• egy maréknyi mogyoró és pisztácia vegyesen

A lisztet (vegyesen teljes kiörlésűt és rendeset is, hogy azért tapadjon) púposan kiszórtam a nyújtódeszkára, majd a közepére lukat képezve beletörögettem a tojásokat (ilyet már sokat láttam menő receptes oldalakon). A recept csak ötöt írt, de annyitól nem állt össze kellőképpen, így még egyet beletörtem. Kb. két evőkanál olajat is felvett. Sóztam (jobban kellett volna), majd addig masszíroztam, míg össze nem állt olyan tésztaféleséggé. Befóliáztam, majd félretettem pihenni egy félórára.

Közben pici sütős olivaolajra rádobtam az apróra szelt póréhagymát és a fokhagymát, majd megfonnyasztottam rajta a spenótot. Ezt összekevertem a sajtkrémmel (a Nagyvásárcsarnokban egy tejtermelőtől vettem, aki azt mondta, hogy ricottának is szokták vinni). Egy tojás még került bele, hogy valami összefogja, meg persze só és bors - ezzel megvolt a töltelék.

Ezután a tésztát négybe szeltem, egynegyedét kinyújtottam. Sajnos, mivel nem szeretek klasszikus sütiket sütni, ezért se sodrófám, de pogácsaszaggatóm nincs otthon, ilyenkor mindig a folpackgurigával lapítok, köröket meg egy nagyszájú borospohárral szaggattam. A kivájt tésztákba belekanalaztam a tölteléket (ehhez kellett egy kis ügyesség, mert eléggé folyós volt, majd félbe hajtva a tésztát a szélét villával lenyomogattam. A negyed tésztából 9-10 darab tésztacsomag (osztrákul Tascherl :-) ) jött ki, ami kettőnknek majdnem két alkalomra elég, így az egész tészta felét egyelőre eltettem a hűtőbe.

A raviolikat forró vízben kb. 10 perc alatt kifőztem, majd a közben felolvasztott zsályás-magvas vajba kevertem. (A vajmártáshoz ebből a Tasty videóból vettem az ötletet.) Kicsit hagytam benne sülni, átforgattam a vajban a táskákat. Közvetlenül ezután kell fogyasztani, amíg még forró rajta a vaj.

Nagyon finom lett, de legközelebb kicsit jobban figyelek a sózásra, mert az most picit elmaradt.