A református egyház gratulál a Fidesz–KDNP-nek

 

A Magyarországi Református Egyház (MRE) köszönetet mond a magyaroknak a voksolásért, egyben gratulál a Fidesz–KDNP-nek a választási győzelemhez – tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t a MRE.

A Bogárdi Szabó István püspök, lelkészi elnök és Huszár Pál főgondnok, világi elnök által aláírt dokumentumban úgy fogalmaznak: „köszönjük a szavazáson részt vevő magyaroknak, hogy fontosnak tartották voksukkal is kifejezni akaratukat, éltek választói jogukkal, megfontoltan és méltósággal szavaztak. Gratulálunk a Fidesz–KDNP szövetségnek a választási győzelemhez”.

Hozzátették: a magas részvétel erős felhatalmazást jelent a kormánynak, egyúttal nagy felelősséggel jár.

„Kívánjuk, hogy a győztes pártszövetség továbbra is tartsa fontosnak a keresztyén értékeket” – olvasható az MRE közleményében.