A Fidesz csalással nyerte meg a választást?
Vélemény

Nehéz helyzetbe kerültek a polgári Magyarország hívei az újabb fideszes parlamenti kétharmad létrejöttével és a negyedik Orbán-kormány megalakulásával. Bár számszerűen többségben vannak a NER ellenfelei, politikailag megosztottak és elkeseredettek pártjaik választáson tanúsított rövidlátó és megalkuvó viselkedése miatt. Számukra a továbblépést az jelentheti, ha először is átgondolják, mi vezetett ideáig. Elsőként érdemes belátni, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség végső soron csalással jutott kétharmados többséghez a választáson.

Mit jelent itt a csalás?

A csalás nem azt jelenti, hogy választási csalásra adott volna utasítást Orbán Viktor – bár ki tudja? –, ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. A dolog lényege az, hogy a választás nem volt igazságos. Csak az a választás igazságos, amikor fair versenyben dől el, kié lesz a főhatalom.

2018-ban nem volt fair a verseny, mert

  1. a kormány és a Fidesz hirdetései nem váltak el egymástól,
  2. a közmédia elfogult volt (ha szabad itt finoman fogalmaznom),
  3. az elvben független intézmények (Nemzeti Választási Bizottság, Médiatanács, Számvevőszék, Ügyészség, Alkotmánybíróság stb.) végig a ciklus során elfogultak voltak,
  4. konkrét csalások is történhettek a választáson, amiket nem tudni, kivizsgálnak-e valaha (kizárólag az ellenzék kárára tévedő fáradt szavazatszámlálók, ukránok buszoztatása, hamisan bejelentett lakcímű ukránok, VMSZ-es és RMDSZ-es aktivisták által szervezetten gyűjtött és nem titkosan kezelt vajdasági és erdélyi szavazatokat tartalmazó borítékok).

Az 1. és a 2. pont unfair volta nyilvánvaló.

A 3. ponthoz elég arra gondolni, milyen következményekkel járt volna Orbán Viktorra, ha valódi nyomozás követi az Elios-ügyben 2015-ben Hadházy Ákos által tett feljelentést.

A 4. ponttal kapcsolatban azt mondják a szakemberek, hogy a tapasztalt „furcsaságok" nem rendszerszerűek és nem befolyásolták érdemben a Fidesz többségét, szerintem azonban ha nem lesznek tisztességesen kivizsgálva a „furcsaságok", akkor az már igenis rendszerszerű lesz.

Illusztráció (Grafika: Machpeter.blog.hu)

Török Gábor politológus már 2012-ben megfogalmazta, hogy a Fidesz célja, hogy neki lejtsen a pálya. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kommunista szalámi-taktikához hasonlóan egyenként gyűrte maga alá a párt a független intézményeket. Ezek a lépések egyenként nem váltottak ki nagyobb felháborodást, jórészt nem érdekelték az embereket, sőt úgy látszik, az emberek nagy részét ma sem érdeklik.

Például amikor 2010-ben egy pártkatona került az Állami Számvevőszék élére, semmiféle érdemi tiltakozás nem volt, Domokos László azután csendben tett-vett és az első komoly pártfeladatát 2017-ben kapta, amikor kegyetlenül megbüntetett az éppen feljövő Jobbikot és több más ellenzéki pártot.

A fenti négy pont mellé még oda lehetne tenni ötödikként a választási rendszer átalakítását, de azzal kapcsolatban úgy áll a helyzet, hogy fair verseny esetén bármilyen választási rendszerben le lehet váltani bármilyen kormányt előbb vagy utóbb, mert pár választási ciklus alatt megtanulják az emberek, hogy hogyan működik. Az új választási rendszer csak bizonyos ideig ad előnyt a bevezetőjének, és az idő múlásával ez az előny fokozatosan elveszik. De ha nem fair a verseny, akkor semmilyen választási rendszer nem képes garantálni a kormány leválthatóságát.

Most lássunk két ellenérvet!

Valaki mondhatja azt, hogy 1990–2010 között sem volt fair a verseny. Természetesen sosincs ideális, tiszta verseny sehol, és önmagában a kormányok cserélődése nem bizonyítja, hogy fair versenyen tudtak győzni. De mindig meg lehet fogalmazni, hogy milyen feltételei vannak a fair versenynek. Ezek a kritériumok pedig egy demokratikus politika alapvetését jelenthetik. Ha nincs konszenzus a politikai pártok között abban, hogy ezeket a feltételeket hogyan és milyen sorrendben biztosítsák, még mindig jobb a helyzet, mintha abban nincs konszenzus, hogy egyáltalán szükség van-e fair versenyre. Ebben visszalépés a 2010 utáni időszak a demokrácia terén.

A másik ellenvetés komolyabb. Ez azt mondja, hogy tegyük fel, hogy a Fidesz 2010-es politikai győzelme igazságos volt. Ekkor a mai helyzet nem lehet igazságtalan, mert a 2010-es állapotból fair lépésekkel jutottunk ide, és fair lépések sorozata nem vezethet unfair állapothoz. (Ez az érv kicsit hasonlít Robert Nozick Rawls-kritikájához). Például Domokos László pártkatona 2010-es kinevezése előtt a Fidesz fair választáson nyert hatalmat, és a többségi elv alapján joga volt pártkatonát ültetni az elvben független intézmény élére, tehát Domokos kinevezésével nem romolhatott a demokrácia állapota, nem lett unfair a főhatalomért folytatott verseny. A kérdés tehát az, hogy a többségi elven alapuló döntések automatikusan igazságosak-e. (Most a jogszerűség, legalitás kérdésével nem foglalkozunk.)

A többségi elvű döntések hívei valójában fütyülnek az igazságosságra, nekik irreleváns, mi igazságos és mi nem, nekik csak a pillanatnyi erőviszonyok és a meggyőzőképesség számít, a pillanat uralása, de az nagyon. Bármi áron többséget kell biztosítaniuk maguknak, hiszen az életük múlik rajta. Ugyanis ha a többség kizárólag igazságos döntéseket tud hozni, akkor például teljesen „igazságosan" leszalámizhatja magát egy társadalom úgy, hogy a pillanatnyi többség minden nap kivégezteti a pillanatnyi kisebbséget, amíg ad absurdum két ember nem marad.

A nagy francia forradalom, a jakobinus terror által felvetett problémára a nyugati demokráciák megoldása az, hogy a főhatalommal szemben intézményeket, ellensúlyokat hoz létre a politika, és ezek léte garantálja, hogy a többségi elv ne tudjon a társadalom ellen fordulni. A „liberális demokrácia" szóösszetételben, amivel a nyugati világ országainak politikai berendezkedését nevezik, a „liberális" nem azt jelenti, hogy liberális elvek szerint kell kell a főhatalmat gyakorolni, hanem hogy a főhatalommal szemben intézményes – tehát nem személyi – garanciái vannak a mindenkori kisebbségnek arra, hogy fair verseny révén ő is a főhatalomhoz juthat. Vagyis a többségi elv, bár logikailag tetszetős, de a gyakorlatban veszélyes, ezért korlátozni kell.

A hatékony döntések meséje

2010-ben a Gyurcsány-kormányok teszetoszasága után (a teszetoszaság csak az egyik, és nem is a legrosszabb hibája volt a – szintén antidemokratikus, csak másképp  –  Gyurcsány-féle kormányzásnak) sokan vártak egy határozott miniszterelnököt, aki megteszi a komoly problémák megoldásához szükséges, jelentős részérdekeket sértő, de a közérdeket előmozdító intézkedéseket. Orbán Viktor hatalomra kerülésekor azonban a független intézmények a főhatalom felesleges fékezőinek, a haladás gátjainak lettek feltüntetve, és bizonyos támogatottsággal rendelkezett az az elképzelés, hogy jobb, ha mindenhol egy párt emberei ülnek, mert akkor hatékonyabban lehet a hazánk felemelkedése szempontjából fontos intézkedéseket meghozni (pl. az egészségügy, oktatás rendbetétele).

Ehhez képest az történt, hogy az intézményes garanciák megszűnésével a főhatalomért folytatott verseny unfair lett, és a demokrácia minőségének romlása oda vezetett, hogy a polgári társadalom helyett egy másik irányba, Török- és Oroszország politikai berendezkedése felé kezdett el csúszni az ország.

Ez volt az csalás, ami 2018-ban választási győzelemhez segítette Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t.

Természetesen a fair körülmények elcsalása esetén nincs kihez fordulni, mert a csalás kedvezményezettjeit, a főhatalom birtokosait nem érdekli, miért „sivalkodik" a választáson alulmaradó többség, sőt még azzal is heccelhetik a veszteseket, hogy nem az unfair körülmények miatt maradtak alul, hanem mert bénák voltak. (Az ellenzék természetesen lehet, hogy béna, de a választás körülményeinek fair voltát akkor is biztosítani kell egy demokráciában.)  

Végül az derült ki, hogy azok a környező országok, amelyekben nem volt fülkeforradalom, nem volt NER-hez hasonló politikai félresiklás, legalább úgy, ha nem jobban fejlődtek az elmúlt nyolc év alatt, mint Magyarország. (Igaz, az EU-átlagot ők sem tudták megközelíteni, de ennek más oka van.)

Orbán Viktor miniszterelnök Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével viccelődik a pénzbüntetéséről, amit azért kapott, mert egy óvodában kampányolt (Fotó: Hvg.hu)

Az Orbán-kormány politikájának lényege az autonómiák eltörlése

Az állami függőség már eddig is hatalmas csoportokat kötött gúzsba Magyarországon (nyugdíjasok, állami alkalmazottak, segélyből élők, diákok, korrupt építőipari cégek), de most a támadás elindult a civil társadalom és a gazdaság irányába is. Egyik jól menő vállalkozó sem tudhatja, hogy holnap nem veti-e ki cégére – vagy akár az egész iparágra, amiben a cég tevékenykedik – a hálóját egy NER-lovag. Mivel a kontroll nélküli törvényhozás, a közigazgatás, az erőszakszervezetek és a hatalmas állami források mind egy kézben vannak, bárkit függő helyzetbe hozhatnak, ha politikai vagy üzleti érdeke úgy kívánja a Orbán Viktornak.

Ebben a helyzetben egy, a régi kádárinál is rosszabb alkut kínál fel a hatalom: vannak bizonyos tabuk, általunk fontosnak tartott hatalmi, gazdasági és persze családi kérdések, ha azokkal nem foglalkozol, szépen kifizeted a védelmi pénzt és beállsz a sorba, akkor békén hagyunk. Ha foglalkozol a tabukkal, lázadozol, önállóskodsz, akkor biztosan nem hagyunk békén.

Ezt a múlt héten már Simicska Lajos is megértette.

Mit tehet egy polgár?

A válaszunk röviden az, hogy annyit, mint 1986-ban. Amíg nem jön létre a demokrácia helyreállítását hitelesen zászlajára tűző új politikai erő, addig három lehetőség van. Vagy kivándorolsz, vagy ha maradsz, akkor elfogadod a NER által felkínált kádári alkut. Mindkettő lehetőség megalázó. A harmadik lehetőség az, hogy úgy teszel, mintha itt továbbra is valódi demokrácia lenne, és úgy viselkedsz, mint egy polgár. Ezzel fékezed a demokrácia további romlását, és egy új korszak eljövetelét segíted elő.

1. Bojkott!

  • Ne tarts fenn üzleti kapcsolatot a NER tagjaival, vagy igyekezz velük minél kevésbé érintkezni!
  • Mondj le a NER médiatermékeiről, és másokat is beszélj le róluk!

2. Erődhöz mérten támogasd a NER-től független intézményeket!

  • Támogasd a független sajtót, például a Politis-jellegű kezdeményezéseket!
  • Támogasd a hatalomnak kínos információk minél szélesebb nyilvánosságra kerülését!
  • Támogasd a civil szervezeteket (egyesületek, szakszervezetek, alapítványok, egyházak, klubok stb.)!

3. Ha függsz a NER-től,  alakíts ki új kapcsolatokat másokkal! Kezdeményezz magad vagy támogasd mások kezdeményezéseit anyagilag, személyesen munkával, kapcsolataiddal! Keresd meg mások jó ötleteit és vedd át őket!

4. Törj ki a téged körülvevő véleménybuborékból! Hallgasd meg mások álláspontját, vitatkozz a másképp gondolkodókkal – legalábbis a normális emberekkel; az agresszív kötekedőkkel nem kell foglalkozni!

A politikai munkát természetesen a pártoknak kell elvégezniük, de ha pártok nem teszik a dolgukat, nem kell és nem is szabad rájuk várni!

A bejegyzés trackback címe:

https://kecskemert.blog.hu/api/trackback/id/tr3713845656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zokogjatok 2018.04.18. 16:27:14

"Törj ki a téged körülvevő véleménybuborékból! Hallgasd meg mások álláspontját, vitatkozz a másképp gondolkodókkal"

ok :D

Szerintem könnyű a csalásra kenni azt, hogy a ballib brutálisan el van szakadva az emberek mindennapjaitól és problémáitól, és az egyetlen dolog ami összetartja őket az az orbánfóbia. Ez a vereségük oka, nem a "rendszer" meg a "média". 2002-ben a Fidesznek kb. 0 médiája volt, egy visszafogott Magyar Nemzet meg egy réteglap Demokrata, ennyi. Ehhez képest a baloldalnak ott van most az rtl, hírtévé, hvg, index így kapásból.

Az is visszás hogy eddig mindig azon ment a nyígás hogy a közmédiát senki nem nézi, "mi ez a szar má", és választás után kiderült, hogy jé milliók egyetlen, mindent befolyásoló és eldöntő hírforrása.

A "paraszt" az nem azért szavaz a fideszre mert agymosta a fideszmédia, hanem mert a fidesz felújíttatta az óvodát, míg a ballibtól meg megkapta hogy ha megvédi a tulajdonát akkor rasszista.

Tynorh 2018.04.18. 16:55:58

@zokogjatok: teljesen egyetértek veled

ember100 2018.04.18. 17:09:33

@zokogjatok:
Helló !

Igazad is lehetne de sajnos nincs !
A baloldal de inkább nevezzük ellenzéknek nincs elszállva és amennyire lehet ott van vidéken is.
Vidéken szinte csak a közmédiát látják hallják , ment el pesttől 50 km re és csak a királyi csatornákat hallod látod.
A választáshoz mint mindenhez PÉNZ kell ami a fityesznek-államnak van bőven. MTV 4 év min. 320.000.000.000 Ft csak hogy lásd.
Ja felújítottak óvodát , iskolát , térkövezés DE milyen áron 10 % önerő 90 EU támogatás és 2-3 szorosan túlárazva a cimbiknek.
Meg kellene kérdezni a vidékieket mit szeretnének fityeszt 1-1 óvoda stb. felújítva vagy bárkit az ellenzékból 2-4 felújítással ?
De ehhez pénz kellene ami a mostani ellenzéknek nincs.
A fityesz akkora tőkével pl. pénztáros , kaszinós , ledes. ....és persze az állam támogatásával hogy senkinek esélye sincs nyerni egy választáson .
EZ VAN !

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 17:14:37

Számomra Gyurcsányék jelentették a demokrácia mély pontját és jelentik ma is.

Ők verettek ellenzéki tüntetőket, ünneplőket, beazonosíthatatlan rendőrökkel, ők foglalták el elsőként az MNB-t, KSH-t, és más intézményeket, hogy saját embereket ültessenek be.

És hidd el sokan gondoljuk így.
Nem véletlen hogy ma is az MSZP és a DK a legelutasítottabb politikai formáció !

A másik ami nem tetszik, hogy a Fidesz szavazókat szapulod, és lenézed, megveted.
Meglehetősen rossz kezdet az árkok betemetését illetően nem gondolod ?

Vagy ami még röhejesebb opció, hogy így akarod meggyőzni őket ?

Egyáltalán miről és miért akarsz meggyőzni bárkit ?
Számodra nem elfogadható, hogy vannak akik a migráció okozta problémát súlyosnak
vélik ?
Neked tetszik az ha letagadják a létezését is ennek ?
Nem lehet hogy csak meghallgatni és elfogadni kéne a másikat ?
Tudod.. Liberálisan, elfogadóan.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 17:18:04

@ember100:

Nem mondassz igazat.
A baloldali hírhamisító műhelyek, RTL, Atv, HírTV, foghatóak vidéken is, Index, 444, Hvg jön a neten ott is.
Csak nem hisznek nekik, jó okkal.
Mert hazudnak, és mert letagadnak nyilvánvaló problémákat (migráció).
Mert mindenkit, aki mást gondol lejáratják.

$pi$ 2018.04.18. 18:21:56

"A csalás nem azt jelenti, hogy választási csalásra adott volna utasítást Orbán Viktor – bár ki tudja? –, ennél kicsit bonyolultabb a helyzet. A dolog lényege az, hogy a választás nem volt igazságos."

A magyar "csalás" szó nem azt jelenti, hogy "nem igazságos". A csalás azt jelenti, hogy valakit tévedésbe ejteni. Ha például ellopja valaki a pénzemet és én azt megtévesztéssel visszaszerzem az csalás, mégsem "igazságtalan".

Elég fura, hogy valaki egy ilyen hosszú cikket ír a "csalás" és az "igazságtalan" szavakra építve, közben pedig nincs tisztában a szavak jelentésével. :(

ember100 2018.04.18. 18:26:24

@Rettegek mert ballib vagyok:
Helló !

Ne izgulj igazam van :)
RTL , ATV ... ezek réteg csatornák , a TELJES központosítás mint rákosi idejében NA ez van most a királyi Tv rádió és még az újságok is a pénztáros érdekeltségében vannak .
Csak egy gyors példa Metró újság simlicska a G nap után ellehetetlenítés aztán jött a lokál vagy mi és még sorolhatnám.
A lejáratás a fityesz fegyvere pl. Vona , Momentum ....
A migrációra van más megoldás mint a gettóba zárás , a kerítés úgy is maradt volna minden párt szerint .
Néha szét is kellene nézni és gondolkozni :)

ember100 2018.04.18. 18:27:07

@VáradiJános:
Helló !

Mi ez itt kérem az ovi alsó csoport ?????

$pi$ 2018.04.18. 18:33:39

"Ugyanis ha a többség kizárólag igazságos döntéseket tud hozni, akkor például teljesen „igazságosan" leszalámizhatja magát egy társadalom úgy, hogy a pillanatnyi többség minden nap kivégezteti a pillanatnyi kisebbséget, amíg ad absurdum két ember nem marad."

Azért van az, hogy a jogrend meg sem említi azt, hogy "igazságos". Mindenkinek mást diktál az igazságérzete és minden elképzelés mellé számtalan érvet is fel lehet sorolni, azért aztán komoly ember nem hivatkozik arra, hogy "igazságos". Csak gyerekek érvelnek azzal, hogy valami "igazságos".

Ha mindenki ugyanannyi adót fizet, mondjuk 50 000 forintot havonta, az nyilván igazságos. Ha valaki a fizetésének ugyanakkora százalékát fizeti be adóként, az kevésbé igazságos, de igazából valamennyire igazságos, hisz arányos. Ha a gazdagabbaknak magasabb az adókulcsa az nem arányos, de még így is több marad nekik, valamennyire megint igazságos. Három megoldás, mindegyik "igazságos", az egyik az egyik embernek tetszik, a másik a másiknak.

Nincs olyan, hogy csak egy igazságos megoldás létezik ezért meg tudunk egyezni, az "igazságos megoldás" keresése megoldást nyújtott.

Nincs értelme arról beszélni, hogy "a többség igazságos döntést tud hozni", az "igazságos döntés" társadalomszervező erőként nonszensz. Erkölcsös döntéseket lehet hozni, döntéseket, amelyek a szenvedést, nélkülözést minimalizálják, az életminőséget maximalizálják. Az általad felhozott "kivégezteti" példa nem erkölcsös, mert nyilván van döntés, ami kevesebb szenvedést okoz.

aquaticus 2018.04.18. 19:20:25

Aztán mi a bánatos nyavalyát várhattunk volna az ellenzéktől? Káoszt, aminek a végén Gyurcsány Ferenc maga alá gyűrte volna a többi szerencsétlent... A Kánaánt meg már ismerjük...

Európai téridő 2018.04.18. 19:28:12

Hogy is mondják ámerikánusul? Bullshit.

ember100 2018.04.18. 20:03:33

@aquaticus:
Helló !

Talán hogy nézik egymás kezét hogy SENKI NE tudja szétlopni az országok meglopni az embereket minket.

nick papagiorgo 2018.04.18. 20:15:19

Jézusom, még mindig itt tartunk?

Legközelebb, ha foci VB vagy EB lesz, eljutunk oda, eleve meg kellene óvni az egészet, mert "nem fair", hogy olyan csapatokkal szemben kell játszani mint mondjuk Németország vagy Portugália.
Mégiscsak tisztességtelen, hogy ezek a nagy országok ki tudnak termelni egy csomó tökjó focistát, sokkal több pénz jut utánpótlás-nevelésre stb. stb. Ezekkel mi, meg egy csomó kis ország nem versenyezhetünk.
Az lenne a fair, ha eleve ilyen 1-0-ról vagy még inkább 2-0-ról indulnánk velünk szemben :))))))) ha nem így van, akkor meg nem volt fair a meccs, eleve vesztes helyzetből indultunk, elnyomtak minket, esélyünk se volt, stb. stb :))))))

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.04.18. 21:12:00

:D :D :D te nem kecske, hanem birka vagy! Hány éves vagy? Legálisan szívhatod már a szofit a kannás borod mellé!?

Kec5kemert 2018.04.18. 22:31:43

@nick papagiorgo: A cikk arról szól, hogy pl. a német-portugál meccsen ne legyen se német, se portugál bíró, mert úgy fair, és úgy látszik a két csapat között a valódi teljesítménybeli különbség.

ember100 2018.04.18. 23:22:06

@VáradiJános:
Helló !

Isten király lehetsz az oviban :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.04.18. 23:42:29

@ember100: Így csalogatja magához az óvodásokat a pedofilja. Vigyázz, mindjárt neked is ajánlatot tesz! Beteges szexfüggő, főképp a gyerekekre gerjed.

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.02.11. 15:04:21
@VáradiJános: Leplezed hogy udvarolsz nekem.
Válasz erre
VáradiJános 2018.02.11. 17:46:54
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: dehogy leplezem, kúrnálak szívesen"

VáradiJános 2018.04.19. 00:02:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: juj de cuki vagy, csak az a gáz, hogy az idézeted nem gyerekekről szól, hanem rólad. A “kilencéves kis kancákról” te értekeztél, ahogy arról is, hogy nem bízol magadban, ezért inkább nem furikàzod haza az ismerőseid kölkeit. Tudom, már megbántad az őszinteségedet, mert nem olyan menő a szöveged itt, mint a retkes haverjaid közt. Én nem tagadom le amit írtam: kúrnálak szívesen, de csak büntiből és műfasszal, te degenerált göthös patkány

VáradiJános 2018.04.19. 00:03:45

@ember100: csak egy ajvékoló gágogást hallok az irányodból, kiskukac

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 07:08:57

Olyan választási rendszer nemigen van a világon, melyben a 20 % alatti Soros Párt képes nyerni.

Legyetek népszerűbbek, ennyi az egész. S ne másokat hibáztassataok, hogy a nép nem vevő elnyomó, kizsákmányoló programotokra.

Pont.

VáradiJános 2018.04.19. 07:57:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a nép bőgatyás bunkókból áll akik nem tudják értékelni az áldást amit a posztolóhoz hasonló felsőbbrendűek képében kaptak

Kecskemért?

Kövess a facebookon!

Friss topikok

Nyomtass te is!

Nyomtass te is #68

Nyomtassteis Különszám
A kormány évi 250-300-ról 400 órára akarja emelni az elrendelhető túlórák számát, emellett egyről három évre növelni a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek példátlan összefogás mellett országosan tiltakoznak.
Tovább

Címkék

112-es segélyhívó (1) 1848-as forradalom (1) 2018 (1) 2018-as választások (4) átláthatóság (1) Az úszás ünnepe (1) Bács-Kiskun megye (1) Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (1) Bács-Kiskun Megyei Kórház (1) benzin (1) bérlakás (1) beruházás (1) cashkemét (2) Cegléd (1) civil (1) CÖF (1) DAKK Zrt. (1) Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (1) demokrácia (1) Dobos József (1) egészségügy (1) Elios Zrt. (2) energia (2) Európai Bizottság (1) Európai Unió (3) Fekete-Győr András (1) felújítás (1) feminizmus (1) Fidelitas (1) fizetés (1) Független Diákparlament (1) gázolaj (1) Gémesi György (1) Gong Rádió (1) gyalogátkelőhely (1) Hadházy Ákos (2) harmadik Orbán-kormány (1) Határ Mária (1) hekkelés (1) helyi adó (1) Hírös Agóra (1) Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (1) Hosszú Katinka (1) humor (1) I. világháború (1) ingatlanpiac (1) interjú (1) intermodális csomópont (1) Jean-Claude Juncker (1) Jobbik Magyarországért Mozgalom (1) jogsértés (1) kampánynyitó (1) kecskemért (3) Kecskemét (6) kecskeméti közgyűlés (1) Kecskméti Fürdő (1) kerékpározás (1) kerékpártároló (1) kerékpárút (1) kiállítás (1) Király József (3) könyv (1) korrupció (3) korszerűsítés (1) középiskola (1) közlekedésbiztonság (2) közmeghallgatás (1) közvilágítás (2) kritika (1) ktatás (1) kutya (1) lakás (1) lakossági fórum (3) Lázár János (1) Lehet Más a Politika (3) Lejer Zoltán (1) Lipard Film (1) LMP (2) lőtér (1) lövészet (1) magasfeszültség (1) Magyar Kórházszövetség (1) Magyar Közút (1) Magyar Szocialista Párt (1) Mavir (1) megemlékezés (1) Megyei Prima Díj (1) Mercedes (1) Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (2) Mészáros Lőrinc (1) MOL (1) Molnár Gyula (1) Momentum Mozgalom (5) MSZP (2) multinacionális vállalat (1) munkaerőhiány (2) Nagypál Sándor (1) Nagy Attila (1) Navracsics Tibor (1) névadás (1) nevek (1) (1) oktatás (1) önerős útépítés (1) önkormányzat (1) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1) pénzosztás (1) plakátháború (2) plakáttörvény (1) polgári kezdeményezés (1) politikai humor (1) politikai pedofília (1) Rudolf-laktanya (1) Salacz László (1) slow food (1) SMP (1) Soproni Tamás (1) Soros-terv (1) statisztika (2) Stop Soros (1) Svébis Mihály (1) Szél Bernadett (3) Szemereyné Pataki Klaudia (2) Széna utca (1) Takács Valentina (1) Tállai András (1) távvezeték (1) Tiborcz István (3) történik épp (1) Tóth Szilárd (1) Trianon (1) tüntetés (1) tűzoltók (1) Univer Zrt. (1) ünnep (1) utcanevek (1) útfelújítás (1) üzemanyagár (1) Vágó Gábor (5) vagyonnyilatkozat (1) választási kampány (1) Vasútmodellezés (1) vihar (1) zászló (1) zebra (1) zene (1) Zombor Gábor (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása