A világ leggazdagabb embere 7 pontba szedte a siker titkát

2018.04.20. · gazdaság

Az Amazon szerdán tette közzé a 2017-es éves beszámolóját és vele együtt az idei évtől a világ leggazdagabb emberének nevezhető cégvezető, Jeff Bezos levelét a vállalat részvényeseinek. A levélben hét pontban foglalta össze a cég sikerének kulcsát, de előtte magát a sikert is alátámasztotta: az Amazon az Amerikai Fogyasztói Elégedettségi Indexen nyolcadik éve, a mutató brit megfelelőjén ötödik éve sorozatban az első helyen végzett, és 2018-ban a LinkedIn legnépszerűbb amerikai munkahelyeket összegyűjtő listáján is első lett.

Bezos szerint a sikernek több összetevője van, de ha egy kulcsszót kellene választania, az a magas színvonal lenne. Ezért megosztott hét alapvetést, amelyet „a vállalaton belüli magas színvonalról eddig megtanultunk”.

Jeff Bezos
photo_camera Jeff Bezos a 2018-as Oscar-partin Fotó: Regina Wagner/Geisler-Fotopress/Picture-Alliance/AFP

1. Belülről jön vagy tanítható?

„Hiszek abban, hogy a magas színvonal tanítható, sőt ragályos. Ha hozol egy új embert egy magas színvonalon dolgozó csapatba, gyorsan alkalmazkodni fog” – írja Bezos, majd kifejti, hogy ennek az ellenkezője is igaz: „ha felüti a fejét az alacsony színvonal, az is gyorsan terjed”.

2. Univerzális vagy területspecifikus?

A következő nagy kérdés a cégvezető szerint, hogy ha egy területen magas színvonalon dolgozik valaki, akkor automatikusan ez lesz-e a jellemző más területeken is – Bezos szerint inkább nem. „Amikor elkezdtem az Amazont, kiemelten figyeltem az invenciókra, a fogyasztói elégedettségre és (szerencsére) az alkalmazottak felvételére. De nem figyeltem eléggé a mindennapi működésre: hogyan oldjuk meg az állandó problémákat, hogyan iktassuk ki a hibákat a gyökerüknél, hogyan ellenőrizzük a folyamatokat, stb. Meg kellett tanulnom magas színvonalra hozni és ott is tartani ezeket (a kollégáim voltak a tanáraim).”

3. Felismerés és távlatok

Elsőként fel kell ismerni, hogy egy területen mi a legideálisabb, jó állapot, majd realisztikus elvárásokat kell támasztani annak eléréséhez, vagyis távlatokban gondolkodni – mennyi időt és mennyi munkát vesz igénybe. A következő két pontban Bezos erre hozott fel egy szemléltető és egy gyakorlati példát.

4. Tökéletes kézenállás

Az első példa egy közeli barátjáról szól, aki elhatározta, hogy megtanul tökéletesen kézenállni. Először egy jógastúdióban vett részt egy kézenálláskurzuson, majd otthon gyakorolt egy ideig, de nem ért el megfelelő eredményeket, ezért felbérelt egy kézenállásedzőt. Az edző a legelső órán azt mondta a nőnek: „a legtöbb ember azt gondolja, hogy kemény munkával két hét alatt elsajátítható a tökéletes kézenállás. Valójában hat hónapon keresztül kell gyakorolni naponta. Ha elhiszed, hogy két hét alatt menni fog, akkor csak fel fogod adni.”

A gyakran rejtett és kibeszéletlen irreális távlatok Bezos szerint megölik a magas színvonalat, ezért egy munka nehézségéről valós képet kell kialakítani és azt proaktívan kommunikálni a munkatársak felé.

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és CEO-ja, a világ leggazdagabb embere 2014. szeptember 28-án.
photo_camera Fotó: Manjunath Kiran/AFP

5. Hatoldalas beszámolók

A másik példában arról beszél, hogy PowerPoint vagy más prezentációs eszközök helyett az Amazonnál gondosan felépített, hatoldalas memókat használnak az értekezleteken. Bár egy írott szövegnél nincsenek olyan egyértelmű kritériumai a magas színvonalnak, mint egy kézenállás esetében, Bezos meglátása szerint az mindig meglátszik az embereken, ha épp egy nagyon jól megírt beszámolót olvasnak.

„Arra jöttünk rá, hogy sokszor, amikor egy beszámoló nem a legjobb, az nem azért múlt az íróján, mert nem ismerte fel a magas színvonalat, hanem mert hamis távlatokban gondolkodott: azt hitték, egy igazán színvonalas, hatoldalas memót meg lehet írni két nap vagy akár néhány óra alatt, miközben egy hetet vagy annál is többet igénybe vehet.” A cégvezető szerint egy jó beszámolót egyszer megírnak, azt újraírják, megosztják a kollégákkal, akik hozzáadnak, amit tudnak, félreteszik egy időre, majd később friss aggyal újraszerkesztik.

„Itt az a lényeg, hogy az eredményeken már azon az egyszerű módon javítani lehet, hogy megtanítjuk az embereket a helyes távlatokban gondolkodni” – foglalja össze Bezos.

6. Készségek

Ha megvan a felismerés, és helyretettük a távlatokat is, akkor azért egy jó íráshoz még mindig hiányzik az írói tehetség, a készség, nem? Bezos szerint nem: „a fociedzőnek nem kell a bedobások mesterének lennie, ahogy egy filmrendezőnek sem kell tudnia színészkedni. Viszont mindkettejüknek fel kell ismernie a magas színvonalat, és reális távlatokra kell tanítania. Ez még egy hatoldalas beszámoló írása esetében is csapatmunka. Kell, hogy a csapatban valakinek meglegyen a készsége, de nem kell, hogy te legyél az. (Mellékesen az Amazonnál hagyományból nem jelennek meg a memókon a szerzők nevei – a beszámoló az egész csapattól van.)”

7. A magas színvonal előnyei

Amellett, hogy a jó munkahelyi környezet még jobb termékekhez és szolgáltatásokhoz, ezen keresztül pedig a fogyasztók még nagyobb elégedettségéhez vezet, Bezos szerint rengeteg előnnyel jár a magas színvonal kultúrájának kiépítése. Mivel az emberek vonzódnak a magas színvonalhoz, az alkalmazottak megszerzése és megtartása is könnyebb, de a minden vállalatnál jelen lévő „láthatatlan”, de létfontosságú munkák minőségéért is felel. „Egy magas színvonalú környezetben az ilyen munkák kifogástalan elvégzése saját maga jutalma, a professzionalizmus velejárója” – fejtette ki Jeff Bezos.

link Forrás