Fekete Párduc - Kritika

A Bosszúállók: Végtelen háború bemutatója kapcsán napi rendszerességgel megjelenő kritikák formájában nagyító alá vesszük a Marvel Moziverzum eddig bemutatott 18 filmjét. Az idáig szemrevételezett filmek:

Marvel Moziverzum - 1. fázis:

• A Vasember, A hihetetlen Hulk, Vasember 2., Thor, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, Bosszúállók

Marvel Moziverzum - 2. fázis:

• Vasember 3., Thor: Sötét világ, Amerika Kapitány: A tél katonája, A galaxis őrzői, Bosszúállók: Ultron kora, A Hangya

Marvel Moziverzum - 3. fázis:

• Amerika Kapitány: Polgárháború, Doctor Strange, A galaxis őrzői vol. 2., Pókember: Hazatérés, Thor: Ragnarök

Apja erőszakos halálát követően T'Challa (Chadwick Boseman) visszatér szülőhazájába, a világ elől gondosan elrejtett Vakandába, hogy átvegye annak irányítását, ám Erik Killmonger (Michael B. Jordan) képében hamarosan megjelenik egy trónbitorló, aki egészen máshogy képzeli el Vakanda irányítást, mint T'Challa és annak ősei.

Tíz éve bonyolódik a Marvel Moziverzum, és ugyan az eddigi tizenhét hajtás már megannyi irányt megjárt, és legalább annyi hangot megütött, de mióta elfogadottá, mi több, elvárttá vált az univerzumépítés, most először éreztük úgy, hogy egy Marvel-film messze kilóg a többi közül - miközben sok szempontból alig hoz változást.

Pedig többször megjártuk már az űr mélyét, hogy különösebbnél különösebb figurákat kísérjünk el varázslatos útjukon, ez a vakandai kaland viszont földi helyszínei ellenére is azért tűnt elszigeteltnek, mert az is: egy, a külvilág elől elrejtett, teljesen más technológiai és kulturális szintet képviselő birodalomban játszódik, és hiába próbálja magára erőltetni "a világ sorsa forog kockán" formulát, ha így is van, a történet teljesen elszigeteltnek hat - olyannyira, hogy bárhová el lehetne helyezni a Marvel Moziverzum timeline-ján (persze ha nem a vakandai király, a Polgárháborúban bemutatott halála lenne a történet kiindulópontja).

De különcségének ez csupán az egyik oka: a másik, hogy talán még egyetlen Marvel-film sem politizált ennyire direkt módon. Ezt a bátor szerepvállalást akár erényként is felfoghatnánk, ha a világmegváltó gondolatok kifejtése és az afroamerikai elnyomottság körüljárása nem lenne ennyire vaskosan aláhúzva, és ez által ne menne a szórakoztatás rovására - főleg egy olyan filmben, melynek egyik jelenetében harci díszbe öltöztetett rinocéroszok hátán indulnak csatába...

De nem is ezek a komoly pillanatok zökkentenek ki leginkább a film élvezetéből, hanem azok, melyekben Ryan Coogler író/rendező mintha hirtelen rádöbbenne arra, hogy mégis csak egy képregényfilmet forgat mágikus fémekkel, varázsnövényekkel és golyóálló szuperhősökkel, így aztán gyorsan megpróbálja elkomolytalankodni a látottakat. A filmnek ezért van egy vicces mellékkaraktere - T'Challa húga, Shuri, aki az Agymenők nedves álma és a James Bond-filmek Q-jának kereszteződéseként laza végtagokkal gesztikulálva és még lazábbra vett dumával tolja ki magából a mesébe illő szuperherkentyűket. Nem csupán a figura meg a konstans bratyózása embert próbáló, de ahogy szemérmetlenül lapátolja az elképesztőbbnél elképesztőbb találmányokat, úgy zsugorodik össze Tony Stark egész életműve. Mintha ezek ketten nem is egy univerzumban léteznének.

Ezek a zavaró tényezők elhanyagolhatók lennének, ha a film által elmesélt történet berántana, de sajnos a Fekete Párduc a királydrámákban, felemelkedés és bukás-történetekben - no meg jó néhány korábbi szuperhősmoziban - már százszor megénekelt opuszokat veszi elő, és alig van olyan fordulata, amely kicsit is meglepne. Még szerencse, hogy ezúttal sikerült egy többé-kevésbé jól megalapozott főgonosszal előállni, akinek a szándékai, dühe képregényesen sarkalatos, de megalapozott hátteret kap - kár, hogy viselkedése inkább egy comptoni gettónegyed királyát idézi, semmint egy tragikus hősét, akiből a körülmények hatására lett antagonista.

Coogler és stábja alaposan odatette magát Vakanda egyszerre archaikus és futurisztikus megjelenítése érdekében, de jó lett volna, ha engedik, hogy a néző egy kicsit alámerüljön kétségkívül izgalmasan realizált világukba, csak hát erre esélyük sincs, az alkotók ugyanis túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy történetüket jelentőséggel ruházzák fel, frenetikus akcióval és átható érzelemmel töltsék meg. Így lett a végeredmény teljesen mesterkélt: egy színes-szagos lufi, amiből párducot hajtogattak.

A kritika első változata 2018. február 13-án jelent meg.

Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban, az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát pedig kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek.