A regeneratív eljárások felforgatják az egészségügyet

A regeneratív orvosi eljárások, mint az őssejt-terápia és a génterápia a következő években feje tetejére állítják majd a piacot.

A regeneratív orvoslás új terápiás eljárásokkal rukkolhat elő a rákos megbetegedések, a genetikai rendellenességek vagy az autoimmun betegségek kezelésében. Az új terápiák piaca gyors növekedésnek indult, mely 2020 és 2025 között évente várhatóan 33 százalékkal bővül majd. Ennek ellenére a nagy gyógyszergyártó cégek feltűnően nem törődnek a változásokkal, mellyel azt kockáztatják, hogy a piac jelentős részétől eleshetnek. Többek között ezek a főbb megállapításai a Roland Berger legújabb, „Regeneratív orvoslás – A terápiás készítmények következő generációja felforgatja gyógyszerpiacot” című tanulmányának.

A regeneratív orvosi eljárások a jövőben teljesen felforgatják az egészségügyi szektort. Az olyan innovatív kezelések, mint az őssejt-, vagy a génterápia képesek lehetnek teljes mértékben meggyógyítani a betegeket ahelyett, hogy csak kezelnék őket. A gyógyszeripar ugyanis arra az üzleti modellre épül, hogy a hagyományos módon a gyógyíthatatlannak tűnő betegségeket is gyógyszerekkel próbálják kezelni. Ezzel szemben a regeneratív terápiákat speciális klinikákon és kísérletekre alapozva dolgozták ki. A forradalmi változás jelei a betegek részéről is érzékelhetőek, hiszen az igénybe vett gyógymódok fókusza az éveken át tartó gyógyszeres kezelések felől kezd eltolódni a végleges gyógyulást ígérő eljárások irányába.

Az innovatív eljárások még kevés helyen érhetők el, mert ezek a terápiák teljesen más készségeket és technológiákat igényelnek, mint a gyógyszeres kezelések, illetve elfogadásukhoz egy bizonyos fajta szemléletváltásra is szükség van az orvosok és a betegek körében egyaránt. Ezzel együtt a regeneratív orvoslás piaca gyorsan növekszik – az előrejelzések szerint a jövőben évente 33 százalékos növekedés prognosztizálható az iparágban – ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 20 milliárd eurós piac 2025-re 130 milliárd euróra növekedhet. Ennek ellenére a nagy gyógyszergyártó cégek feltűnően nem kívánnak foglalkozni az új eljárásokkal, mellyel azt kockáztatják, hogy a piac egy jelentős részétől eleshetnek.

A regeneratív orvoslásban megvan az a potenciál, hogy feje tetejére állítsa az egészségügyi szektort az olyan szereplőkkel együtt, mint az egészségbiztosítók, a kórházak és a gyógyszercégek” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője. – „A regeneratív gyógyászat az elkövetkezendő években leginkább a gyógyszerpiacot fogja átalakítani.

Már új szereplők is feltűntek a piacon

Könnyen lehet, hogy a nagy gyógyszercégek nem lesznek képesek integrálni jelenlegi működésükbe az olyan új eljárásokat, mint az őssejt-terápia vagy a génterápia. Elképzelhető, hogy másfajta gondolkodásmódra vagy egy új üzleti modellre van szükség ahhoz, hogy az ilyen összetett termékekből profitot lehessen generálni.

Emiatt több új szereplő is feltűnt a piacon. A medtech, azaz a gyógyászati technológiával foglalkozó vállalatok közül többen már egy lépéssel a gyógyszeróriások előtt járnak. Mi több, a medtech iparág nagyobb nyereségességet érhetnek el a regeneratív gyógyászati eljárásokból, ugyanis ezek a vállalatok nem függnek egy terméktől, hanem széles termékkínálatot építenek fel. A medtech szereplők már most jelentkeznek fogyasztó specifikus és az egyéni igényekre reflektáló megoldásokkal, sőt legtöbbjük partneri együttműködésben van a regeneratív gyógyászat szereplőivel.

A nagy gyógyszergyártó cégek szerepe eddig is másodlagos volt a folyamatban

A nemzetközi gyógyszercégek eddig sem voltak túl aktívak a regeneratív gyógyászatban: az őssejt-, és génterápiák klinikai tesztelési fázisának több mint 80%-a biotechnológiai cégek kezében van.

A nagy gyógyszercégek nem csak azt kockáztatják, hogy ezek az új eljárások csökkenteni fogják az értékesítési bevételüket, hanem azt is, hogy egy feltörekvő üzletágban a partvonalra szorulnak” – mondta Schannen Frigyes, aki azt is javasolja a gyógyszercégeknek, hogy vizsgálják felül és tervezzék újra a jövőbeli üzleti modelljeiket. – „A nagy gyógyszercégek jelenlegi ipari méretű gyártási és ellátásilánc-modellje nem kompatibilis az újonnan érkező terápiákkal.

Mivel a regeneratív gyógyászati eljárásokat a betegekre kell szabni, a kórházi környezetben elvégzett helyi kezelések továbbra is szükségesek lesznek. Ez azt jelenti, hogy az értékteremtés nagy része nem kerül ki a kórház falain kívülre. A gyógyszeripar szereplőinek, hogy alaposan felül kell vizsgálniuk működésüket: meg kell duplázniuk az innovációs törekvéseiket és klinikai téren fel kell gyorsítaniuk fejlődésüket, hogy minél hamarabb, többféle megoldással lehessenek jelen a piacon.

A gyógyszeróriásoknak változtatniuk kell, ha nem akarnak lemaradni

A gyógyszercégeknek át kell gondolniuk szerepüket és megfelelő stratégiát kell kialakítaniuk, ha nem akarnak lemaradni a versenyben.

A fejlődéshez a gyógyszercégeknek együtt kell működniük a biotechnológiai cégekkel és a klinikai kutatócsoportokkal” – mondta Schannen Frigyes, hozzátéve, hogy fontos szempont lesz a jövőben az infrastruktura is. – „A földrajzi közelség az egyik létfontosságú tényező az újfajta eljárások esetében, ugyanis a regeneratív gyógyászatban fontos, hogy a gyártási folyamatok közel helyezkedjenek el a terápia alkalmazásának helyéhez.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.