szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nyugodtan vadászgat ifjabb Mészáros Lőrinc ott, ahol két hónappal ezelőtt elbukta a furcsa körülmények között megszerzett vadászati jogát, igaz, csak első fokon. Sőt, már a terület közepén álló vadászkastély is az övé lett. Rövidesen másodfokon is eldöntheti a bíróság, ki viheti a puskát.

Jaj, hát azt mondják, hogy a hintót is feldíszítették

– mondják a helyiek Bélmegyeren, ahol úgy tudják, hogy a vadászkastély körüli sürgés-forgás azért van, mert a hétvégén ismét jön vadászni Mészáros Lőrinc fia.

Pedig február közepén a Békési Járásbíróságon első fokon elbukta az ifjabb Mészáros a vadászati jogát. Három helyi vadász indított pert, mert megítélésük szerint 2016 augusztusában, a földtulajdonosok közgyűlésén olyan szabálytalanságok történtek, hogy ott, akkor nem lehetett volna jogszerű döntéseket hozni. Ezen a gyűlésen szavaztak arról, hogy az új vadászati törvény szerint újrarajzolt vadászterületen ki kapja meg a vadászati jogot. Mivel a három helyi vadász a területen a földek többségének tulajdonosa, joggal gondolták, hogy a terület másik nagyobb részét kitevő állami területekre nekik van elő-haszonbérleti joguk, így a többség akarata szerint majd ők vadászhatnak tovább az egyébként népszerű vadászterületen.

Schmidt Andrea

Ekkor jött a meglepetés, kizárták ebből a jogból őket és arról szavaztak, hogy Mészáros Lőrinc Hidashát-Bélmegyeri Vadásztársasága vadászhat tovább ott. Azt sem tudták, hogy van ilyen társaság, nem is csoda, mert 2016-ban alakították azt meg, majd 2017 augusztusában lett jogszerűen bejegyezve az új elnök, ifjabb Mészáros Lőrinc.

Sok szabálytalanság történt a helyi vadászok szerint ezen a közgyűlésen, ezért támadták meg az ott született döntéseket, a perben, februárban hozott ítéletet a bíróság, a helyieknek adott igazat. De mintha mi sem történt volna.

„Hiába jeleztük a megyei vadászati osztályon, hogy legalább a jogerős ítéletig függesszék fel a vadászati jogot, hiába” – magyarázta Lovas József, az egyik pereskedő gazdálkodó. „Már kitűzték a másodfokú tárgyalás időpontját, majd látjuk, hogy mi lesz” – tette hozzá Lovas.

A vadászkastély is az ifjú Mészárosé lett

Mészáros Lőrinc, a hirtelen milliárdossá vált egykori gázszerelő nem csak a polgármesterségtől válik meg, de lassanként egy-egy üzleti érdekeltségét is átörökíti gyermekeire. Így történt ez a Hidasháti Zrt. esetében is, az ahhoz tartozó vadászkastéllyal együtt. A fiúnak a tulajdon megszerzéséhez nem kellett nagy attrakciókat végrehajtani. (Már több cégben is megjelent az "örökös".) Áprilisban lényegében az történt, hogy az ifjabb Mészáros által az Opten adatai szerint 2018 februárjában, 50 millió forint törzstőkével megalapított Talentis Agro Zrt. belépett apja helyére a Búzakalász 66 kft.-be, amely a Muráto Zrt.-n keresztül a Hidasháti Zrt. tulajdonosa. Így már a vadászkastély kulcsát sem kell elkérni az apjától. És akkor még mielőtt megkapta volna az ifjabb Mészáros apja szerzeményét, 2017-ben jól ki is stafírozták az agrárcéget.

Közel egymilliárd forinttal tömték ki az agrárcéget

Közel 400 millió forint folyt be a céghez az uniós és nemzeti támogatásokból, de négy Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó projektben is jeleskedtek, itt 514 millió forintot nyert a Hidasháti Zrt. Ez utóbbiból 410 millió forintot majd a tehenészet fejlesztésére költhetnek el. Ugyanakkor az is igaz, hogy míg két évvel ezelőtt 122 millió forint jött területalapú támogatásokból, most ez az összeg lecsökkent, amiből az látszik, hogy nagyjából 530 hektáron gazdálkodhatnak. Az aranytojást tojó tyúk a fiú számára persze a vadászkastély lehet, legalábbis abból, hogy még tavaly augusztusban elfoglalta a Hidashát-Bélmegyeri Vadásztársaság elnöki posztját, az látszik, hogy a fiatal Mészáros a vadászatra koncentrál. Egyes becslések szerint például egy hétvégén akár három-négy millió forintot is hozhat az őzbakok kilövése.