Örökbe fogadták a húspiacról megmentett kutyát, aki mind a négy mancsát elvesztette

Egy koreai kutyahús farmról menekült meg Chi Chi, a golden retriever keverék, aki szörnyű megpróbáltatások után végre boldog kedvencként élhet örökbefogadó családjával. A kutyát a húsfarmon borzalmas körülmények között tartották, folyamatosan verték, hogy húsa puhább legyen, és a lábainál fogva felkötözték, emiatt súlyos sérüléseket szenvedett és sebei elfertőződtek. Mivel a kutya fertőzést kapott a húsát nem tudták volna eladni, így egyszerűen kidobták az egyik út menti kukába egy szemeteszsákban. A 2 éves kutya csodával határos módon túlélte a szörnyű megpróbáltatásokat és még időben rátaláltak az állatvédők, akik egy szöuli állatklinikára szállították. Mivel sajnos lábain rendkívül súlyosan elfertőződtek a sebek, amputáción kellett átesnie. Chi Chi két hónapot töltött a kórházban amíg a rehabilitációja zajlott.

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

A kutyáról gondoskodó szervezte, az Animal Rescue, Media & Education (ARME), vezetője elmondta, hogy Chi Chi hihetetlen akaraterővel rendelkezik és már a műtét másnapján elképesztő öröm áradt belőle és már a sétálással próbálkozott. A kutyusnak sikerült megfelelő örökbefogadó családot találni, így amikor a rehabilitációja véget ért elszállították Amerikába, ahol egy szerető család várta. Chi Chi csodásan érzi magát gazdáival és hamarosan lábprotézist is fog kapni. Örökbefogadói elmondták, hogy a későbbiekben szeretnék ha Chi Chi terápiás kutya lenne és olyan gyerekekkel illetve veteránokkal foglalkozna, akik szintén elveszítették végtagjukat. Gazdái szerint ugyanis az imádivaló kutya a belőle áradó szeretetnek és életkedvnek köszönhetően sok embernek segíthetne.

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

Megmentett kutya

VIDEÓ:

She Lost All 4 Paws But Found Her Forever FamilyThey’re giving her all the love she needs.

Közzétette: The Dodo – 2016. március 15.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!