Marsbéli tájon készülnek a vörös bolygó meghódítására Spanyolországban

Az első, emberi részvétellel zajló Mars-expedíciót készíti elő egy dél-spanyolországi, használaton kívüli vasbánya területén, igazi marsbéli tájon egy európai tudományos szervezetek kutatóiból álló csoport. A szakemberek szerint a Huelva melletti Rio Tinto maga a földi Mars, annyira hasonlít a vörös bolygóra. A szimulációs gyakorlaton az asztronauták a több mint 30 kilogrammos űrruhában gyakorolják azokat a tevékenységeket, amelyeket a Mars felszínére lépve kellene végrehajtaniuk: tesztelik a kutatómunkához kifejlesztett eszközöket és azt a lakómodult, amely lehetővé tenné a hosszabb tartózkodást is az égitesten.

Mars szimuláció

“Meg kell bizonyosodni arról, hogy az űrhajósok képesek végrehajtani minden szükséges műveletet, akár olyan egyszerűt is, mint amikor felvesznek valamit a talajról ebben az igen nehéz ruhában” – mondta Joshua Nelson kutató.
A kísérletben kipróbálják a YEMO nevű felderítőrobotot is, amelyet úgy terveztek, hogy az űrhajós gesztusaival irányíthassa. A kisebb kutya méretű robot alkalmas mintavételre, felvételek készítésére, valamint olyan meredek hegyoldalakon is képes haladni, amely az űrhajósoknak veszélyes lenne.

A három évvel ezelőtt indult Moonwalk-program keretében versenyt is hirdettek iskolásoknak, hogy találják ki, mit mondjon az első ember, aki a Marsra lép. A nyertes mondat ez lett: “Ma a Mars, holnap a csillagok”.

Mars szimuláció

“Meg vagyunk győződve arról, hogy ez az expedíció képes lesz megtalálni az élet nyomait a Marson, amennyiben van ilyen” – mondta Víctor Parro, az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) együttműködő spanyol asztrobiológiai központ kampánykoordinátora. A szakemberek szerint a technológiát a Mars előtt a Holdon is kell kipróbálni, fontos lenne ott is eltölteniük huzamosabb időt az űrhajósoknak. Ez a 2020-as években történhet meg, ezt egy évtizeddel később követheti a Mars-expedíció – nyilatkozta Peter Weiss, a Moonwalk-program technikai koordinátora a spanyol sajtónak.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!