toptalq.hu toptalq.hu

Ez lett az Év fagylaltja

19. alkalommal rendezték meg a fagyifiesztát, most Szegeden. Idén közel 100 íz közül választotta ki a legjobbat a zsűri.

Hétfőn tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a legfinomabb fagylaltok versenyét aminek ezúttal az újranyitott Virág cukrászdák adtak otthont Szegeden.

Fotó: szegedma.hu

Mindig van egy kötelező elem, ez az idén a meggy volt.

A versenyen négy kategóriában lehetett indulni:

  • kézműves fagylalt, amelyet értelemszerűen minden cukrásznak saját kezűleg kellett előállítania (Az "A" kategória egy szabadon választott fagylalt, amelyben nem lehet semmiféle segédanyag, csak kizárólag természetes összetevőkből készülhettek. Ebből a kategóriából választották ki az év fagylaltját is)
  • a kényelmi termékekkel, például porkeverékkel készült fagylaltok (a B kategóriában induló fagylaltoknál már lehet különféle segédanyagokat is használniuk a cukrászoknak)
  • az alapanyag-forgalmazók versenye (C kategóriában kötelező és szabadonválasztott ízzel is lehetett indulni)
  • mentes kategória, amelyben főként glutén- és cukormentes fagylaltok versenyeznek (A negyedik kategóriában (D) az úgynevezett mentes fagylaltok indultak, ezek nem tartalmazhattak glutént, cukorot, valamint laktózt)

A kreativitás külön pontozandó a versenyízeknél, azonban mint azt Selmeczi László, a Magyar Cukrász Cukrász Ipartestület társelnöke elmondta, nem feltétlenül ez vezet győzelemre. A hagyományos ízek is kiérdemelhetik az Év fagylaltja címet, akárcsak tavaly az Opera Royal névre keresztelt csoki ízű fagyi.

AZ idei verseny első és egyben legfontosabb kategóriájának győztese a Vezúv fantázianévre keresztelt fagylalt lett.

Ez egy tejes alapú csokoládés, kakaós, karamelles, meggyes öntettel díszített kézműves finomság. Az ötlet a fővárosi Nándori Cukrászda cukrászáé, Hiczkó Henriettáé. Ő tavaly is indult az Év fagylaltja címért, akkor a Tavaszi gyógyírrel nyert bronzérmet a szabadon választható, úgynevezett mentes kategóriában.

A szakmai zsűri tizennégy tagból állt: az ország minden tájáról összehívták a leghíresebb cukrászdák mestereit, de „civilek” ugyanúgy beleszólhattak a döntésbe, idén például a nemrég cukrász vizsgát tett, várandós Liptai Claudia és az RTL Klubtól a TV2-höz igazoló Ördög Nóra is szavazati joggal rendelkezett az Év fagylaltja versenyen.

A szakmai zsűri étékelése alapján a következő fagylaltok értek el helyezéseket a szegedi versenyen:

„D” kategória: „Mentes” fagylalt, azaz „hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt” kategória, szabadon választott ízben.

Bronz: – Paleo mangós őszibarack homoktövissel – Erdélyi Balázs (Frer Cukrászda, Budapest)

Ezüst: – Bársonyos mandulafagylalt – Hajdu Zoltán (KEN Carpathia Kft., Budapest)

Arany: – Cukormentes eper – Hiczkó Henrietta (Nándori Cukrászda, Budapest)

„C” kategória: alapanyaggyártók, -forgalmazók versenye

Kötelező íz alkategóriában:

Bronz: – Narancsos marcipános meggy – Kiss Edina (König Trade Kft., Balmazújváros)

Ezüst: – Meggy fagylalt – MEC3 Hungary Kft. (Budapest)

Arany: – Nagyonmeggy – Kirschner Zoltán (Gelato Italiano Kft., Környe)

Szabadon választott íz alkategóriában:

Bronz: – Fehértói mézes mandulás-meggyes pite – Hajdu Zoltán (KEN Carpathia Kft., Budapest)

Ezüst: – Amadeus Dream – Elia Bianchini (PreGel s.p.a, Olaszország)

Arany: – „Roppantjó” pisztácia – Nagy István (Martin Braun Kft., Budapest)

„B” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye (kényelmi termékek felhasználása, megengedett, a fagylaltot szabad variegálni!)

Kötelező íz alkategóriában:

Bronz: – Tejszínes meggyfagylalt mézes fenyőmag ölelésben – Zséli Bernadett (Csakafagyi Látványfagyizó és Cukrászda, Biatorbágy)

Ezüst: – Kardamomos Meggy – Somogyi Renáta (Bringatanya Fagyizó, Gyenesdiás)

Arany: – Narancsos meggy – Kiss Edina (Corner Caffé, Balmazújváros)

Szabadon választott íz alkategóriában:

Bronz: – Vilmoskörtés mascarpone – Hiczkó Henrietta (Nándori Cukrászda, Budapest)

Ezüst: – Parmezános körtés joghurt – Csuta Zsolt (Csuta Cukrászda, Csákvár)

Arany: – Vilmoskörtés borhab – Somogyi Renáta ((Bringatanya Fagyizó, Gyenesdiás)

„A” kategória:

Cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehet nevezni, ami természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes állomány javítóval, tojás hozzáadásával főzéssel készültek, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva kerülnek a tégelyekbe. Természetes anyagokból készült stabilizátorok és 100% gyümölcstartalmú gyümölcspürék használata megengedett!

Kötelező íz alkategóriában:

Bronz: – Konyakos Meggy – Eszenyi Ferenc (Centrum Fagyizó, Balmazújváros)

Ezüst: – Meggyesrétes – Pálfi Attila (Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő)

Arany: – Tokaji meggy – Tóth Norbert (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

Szabadon választott íz alkategóriában:

Bronz: – Málnás vaníliás csokiság - Tóth Norbert (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

Ezüst: – Gyömbéres Maláta Fagylalt – Damniczki Balázs (Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár)

Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese: – Vezúv – Hiczkó Henrietta (Nándori Cukrászda, Budapest - sajnos képet sehol sem találtunk a cikk elkészültekor, ha lesz, pótoljuk)

Kézműves Fagylalt Nívódíj győztese: Tóth Norbert (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

Közönségdíj és Szeged város különdíja: – Parmezános körtés joghurt – Csuta Zsolt (Csuta Cukrászda, Csákvár)

Az elmúlt 5 év győztesei:

2011. Sík Cukrászda: Diós-mézes körte fagylalt

2012. Csuta Cukrászda: Triász

2013. Damniczki Cukrászda: Málna fagylalt vörösbor-eszenciával

2014. Frer Cukrászda: Mézes-diós hecsedli

2015. Cafe Trevi Cukrászda: Opera Royal