8 °C, Budapest
8 °C
Budapest
Holnap
11°
Holnapután
12°
Kedd
15°
2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
hu.euronews.com
HU
Az Olasz Belügyminisztérium nyilvánossá tette a veronai buszbaleset előtt készült utolsó felvételeket a járműről.
Két újabb gyermek örökbefogadására kapott engedélyt Madonna Malawiban, ahol az ország legfelső bírósága hagyta jóvá kérését.
Az amerikai kémelhárítás 1955-ös dokumentumai szerint a náci vezető Kolumbiába menekült, és 1955-ben még biztosan élt.
A levegőszennyezés és a rovarok ürüléke miatt zöldesszürke színűvé vált a korábban hófehér márványpalota.
A Magyar Orvosi Kamara 8 ezer orvostól kapott visszajelzéseket, így a szervezet az orvostársadalmat leképező véleményként ismerteti az álláspontot.
Köpölyözés segíti Michael Phelps sikereit
Nagyban hozzájárulhatnak az amerikai úszólegenda, Micheal Phelps sikereihez a versenyek előtt kapott kezelések is, vélik egyre többen.
A Fidesz hatékonyan mozgosított, mégis az ellenzék összesen több voksot kapott. Igaz, ez nem látszik annyira a parlamenti patkón.
Hollandiában járunk, az Aflsuitdijkon, a nagy zárógáton.
Az integrációs szándékot negyedszázaddal később dezintegrációs törekvések törik meg.
Amerikai színe-java képviseltette magát.
Közadakozásból és az óbudai önkormányzat támogatásából állítottak szobrot Göncz Árpádnak.
Apró robotokat küldene csillagközi útra Stephen Hawking
Nanorobotokat küldenének az Alfa Centauri csillagrendszerbe egy új technológiával- jelentette be kedd délután Stephen Hawking világhírű elméleti…
Szörfözés és síelés allat is használható a Spectacles.
Vilmos és Harry herceg szeretetteli, játékos emberként írják le az édesanyjukat az alkotásban.
világ - Egy ember meghalt, tízezrek maradtak áram és gáz nélkül. Nincs szökőár-veszély.
Kevesebb műanyagot kellene gyártani, és jobban szétválogatni az újrafeldolgozásnál.
Új kezdeményezést indít útjára az Euronews: ezentúl minden hónapban kiválasztunk egy olyan fiatal fotóst, akinek képei kimagaslóak, mivel egyedi ...
Mehedinti megyében a 2006-os árvíznél is rosszabbra számítanak.
Ez az este nagy kérdése. Kövesse élő szöveges közvetítésünket!
A 18. században élt Dido Elizabeth Belle egy fekete rabszolga és egy angol arisztokrata szerelemgyereke volt. Egy rokona magához vette, így nemes ...
Elhunyt Berek Kati, a nemzet színésze
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után halt meg a kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő.
Élve került elő a földrengés után 3 nappal egy férfi a romok alól
Több ország segíti a mentést Ecuadorban, ahol szombaton pusztított 7,8-as erősségű földrengés. A halálos áldozatok száma négyszáz fölé emelkedett,…
A gazdagon díszített sírkamra a gízai piramisok közelében található.
II. Erzsébet és népes családja is részt vett a királynő birtokához legközelebb lévő, St Mary Magdalena templomban tartott ünnepi szentmisén. Harry ...
Erzsébet királynő ez alkalommal nem vett részt a családi eseményen.
A fülöp- szigeti elnök rendelte el a lezárást a szigetet érintő masszív környezetszennyezés miatt. Ez idő alatt az a cél hogy megtisztítsák és ...
Az amerikai elnök ezt közvetlenül azután írta, hogy boldog húsvétot kívánt honfitársainak.
A kedd éjszakai hatalmas felhőszakadás után a víz utakat öntött el Athén környékén.
A Laudamotion főleg az osztrák és német turisták kedvelt úticéljaira repül majd.
Az Európai Unió (EU) vezetőihez fordult levélben 249 magyar és lengyel önkormányzat azt javasolva: ha a magyar és lengyel kormány megállapodása ...
Pompás születésnap a 90 éves királynőnek
*Hagyományos pompával ünnepelték meg a 90 esztendős II. Erzsébet brit királynő „hivatalos” születésnapját szombaton.* Az uralkodó hintón hajtatott…
Egy hegyoldal is megcsúszott az újabb nagy erejű, 7,3-es földrengés nyomán Japán délnyugati, Kumamoto prefektúrájában szombatra virradó éjszaka
Több száz hollywoodi nő indította útjára a munkahelyi zaklatás ellen fellépő Time’s Up kampányt.
Egy méhecske, amely szembeszáll a terrorral és a megfélemlítéssel: Manchester lakói kiállnak városuk mellett, egyre többen úgy, hogy a település
90. születésnapjára kapta a kitüntetést.
A legmagasabb légszennyezettségi riasztás ellenére sem oszlik a füstköd a kínai fővárosban.
Pakisztáni terrortámadás - mi a tálibok célja?
Az egész világot megrázta a vasárnapi pakisztáni terrortámadás. Az áldozatokat hétfőn temették el. A merényletért a pakisztáni tálibok vállalták a…
Egy japán majomrezervátumban arra figyeltek fel a tudósok, hogy az állatok éppúgy menedékre lelnek a téli depresszió elől a forró fürdőben, mint az ember.
Nagy-Britannia emeli a fenyegetettségi szintet.
Sokba kerül Lochte hazugsága
Szerződést bontott egyik szponzora, a Speedo sportruházati cég Ryan Lochte-val.
Kiszáradt víztározó Spanyolországban, vízkorlátozás Portugáliában.
Egy bukolikus falucska helyén terjeszkedne az antwerpeni kikötő. A belga képzőművészet krémje festette tele az elhagyott falu házait.
Három bolygón is lehet élet egy közeli Naprendszerben
Három, a Naprendszeren kívüli, a Földhöz hasonló méretű, potenciálisan lakható bolygót azonosítottak a chilei La Silla Observatorium Trappist nevű…
Az Észak-Koreában kényszermunkára ítélt amerikai diák azonnali szabadon engedését követeli Washington
Az Észak-Koreában letartóztatott és 15 év kényszermunkára ítélt amerikai diák azonnali elengedését követelte a Fehér Ház szerdán. A 21 éves Otto…
A hírek szerint elsősorban elhagyatott épületek, csónakházak és kihasználatlan nyaralók sodródtak bele a tengerbe, úgy tudni, senkinek sem esett bántódása.
Még több cikk