2 °C, Budapest
2 °C
Budapest
Holnap
13°
Holnapután
16°
Vasárnap
18°
2024.03.28. csütörtök, Gedeon

Koncz Zsuzsa

Miközben az elvtársak és szellemi szövetségeseik szüntelenül harsogják, hogy a rendszerváltozás után három évtizeddel már nincs kutakodni való a kommunista múlt homályában, azért biztos, ami biztos alapon hallgatják el a létező szocializmus működtetőinek, valamint szellemi örököseinek ...
Meghalt Kóbor János, az Omega frontembere. A zenész nemrég került kórházba koronavírus-fertőzéssel. Az együttes Facebook-oldalán azt írták, rövid betegség után hunyt el. Kóbor János munkásságát Liszt Ferenc és Kossuth-díjjal is elismerték. Az énekes megkapta a Magyar Köztársasági ...
Az Omega együttes saját Facebook-oldalán tudatta a szomorú hírt: 78 éves korában meghalt a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rocklegenda.
Ráaludtam erre a beltenyészetnek is csak jóindulattal nevezhető össznépi hacacáréra, amit vasárnap a keresztény, konzervatív, illiberális, mindenek felett álló nemzetiszocialista párt lenyomott a mintegy 60 milliárdból felújított Hungexpo területén. Szívesen, basszátok meg, mert ugye ez a ...
A polgári foglalkozását tekintve mérlegképes könyvelő 2006-ban úgy döntött: szabadidejében szignóvadásznak áll. Sölch Ágoston négy év munkájával 76 legendás magyar zenész aláírását gyűjtötte egy különleges kötetbe. Amely most kalapács alá kerül. Hogy aztán adományként sérült ...
A Budapesti Őszi Fesztivál nyitó eseménye Jancsó Miklós századik születésnapjának tiszteletére.   Különleges alkalomhoz egyszeri program: alkotótársak elevenítik meg a legendás művész szellemiségét, filmjei dalainak, képeinek és történeteinek felidézésével. Egy színpadon a rendkívüli ...
A napokban adta át a főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet a fővárosi kitüntető címeket, ám a sajtóhírekkel ellentétben Tarlós István nem most az ünnepség keretében, hanem tavaly a hivatalában vette át a díszpolgári címet. Tényferdítő módon számolt be a sajtó a 2020-as díszpolgári ...
Budapest majd 150 éves történetének egyik legnehezebb éve van mögöttünk és csak remélhetjük, hogy a folytatás nem lesz ilyen nehéz - mondta Karácsony Gergely főpolgármester a 2020-as fővárosi kitüntető címek átadásán hétfőn.
Makrai Pál rossz emléket őriz az Abba együttes billentyűséről, Benny Anderssonról. A zenész-színész és társai egy német bárban kerültek kapcsolatba a világhírű együttes tagjaival.
Az emblematikus magyar táncdalénekesnő augusztus 8-án töltené be 78. életévét. Egykori pályatársa, Poór Péter úgy gondolja, szilikonmelle végzett Harangozó Terivel.
Történt pedig, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán számolt be arról, mekkora megtiszteltetés volt számára, hogy Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel zenélhetett együtt a fertődi Esterházy-kastélyban egy kiállítás megnyitóján. Rövid videót is mellékelt, ...
Yoko Ono, John Lennon özvegye hosszú éveken át ápolt ismeretséget Koncz Zsuzsával. Kiderült az is, hogy miért szakadt meg a barátságuk.
Yoko Ono és Koncz Zsuzsa egykor jó barátságot ápoltak, az énekesnő máig féltve őrzi a John Lennon özvegyétől kapott ajándékokat.
Őrsiék szobrot állítanak a “kivéreztetett” II. kerületben a Göncz-házaspárnak
A Göncz-házaspár emlékét megörökítő köztéri szobor elkészítésére írt ki pályázatot a II. kerületi Önkormányzat. A szobor a Vérhalom térre kerül, ahol Göncz Árpád és Göntér Mária Zsuzsanna 2000-től halálukig éltek – írja közleményében a Göncz Árpád Alapítvány. De vajon ...
A világhírű, a Nobel-díjra is esélyes kutatóbiológus-biokémikusnak üzent közösségi oldalán Koncz Zsuzsa. Az énekesnő egy olyan dalt küldött Karikó Katalinnak, amelyet Zoránnal énekel.
A Presser Gáborral és Zoránnal közösen előadott Osztálykirándulás című dalt posztolta Koncz Zsuzsa közösségi oldalán, és azt írta hozza: „Karikó Katalinnak (Kati Kariko-nak) kerestem elő ezt a felvételt. Neki küldöm tisztelettel és szeretettel, és persze mindenki másnak, aki kedveli ezt a duettet Zoránnal”.
A vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ is megemlékezik anyák napja alkalmából. The post Dallal köszönti az édesanyákat a Bessenyei (videó) appeared first on .
Péntek hajnalban elhunyt a Nemzet Színésze, kétszeres Jászai Mari-díjas és háromszoros Kossuth-díjas színművész, a legtöbbet díjazott magyar színész, Törőcsik Mari.
Milyen volt a késő Kádár-kori luxus gasztronómia? Bemutatjuk, hogy mit és hogyan ehettek és ihattak egykori szombathelyi elit hotel legtehetősebb vendégei.
Nagy napra virradt a magyar zenésztársadalom. Koncz Zsuzsa, a Kossuth-díjas énekesnő éppen 75 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, Pélyen. Ugyanott, ahol Törőcsik Mari.
75. születésnapját ünnepli az énekesnő, a főpolgármester is felköszöntötte.
"Szomorúan értesültem arról, hogy tegnap délután elhunyt Módos Péter barátom, Artisjus díjas televíziós szerkesztő,rendező, műsorvezető, számtalan könnyűzenei műsor alkotója, aki több mint három évtizeden át volt a Magyar Televízió munkatársa." - írja Koncz Zsuzsa Facebook-oldalán.
A hírhedt román titkosszolgálat, de az államhatalom más szférái is mindent megtettek, hogy megnehezítsék, megnyomorítsák a költő életét. Az életművéért hazánkban Kossuth-díjjal is jutalmazott, ám a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtti kampány miatt egy másik kitüntetés ...
Másodszor is helyre kellett igazítania magát Bródy Jánosnak, miután egy bíróság előtt kötött egyezségben elismerte, hogy ismét valótlant állított a közmédiával kapcsolatban.
Durván kiosztotta egyik kritizálója Tóth Andit a közösségi oldalán: az énekesnőre nagyon kiakadt az egyik Instagram-felhasználó, aki kertelés nélkül kimondta, nem ártana letennie az érettségit a fiatal tehetségnek, hiszen idővel úgyis eltűnik majd a süllyesztőben.
Facebook-oldalán kívánt mindenkinek boldog karácsonyt Koncz Zsuzsa!
Még több cikk